Anders Fogh Rasmussen üdvözölte, hogy Magyarország megállította a védelmi költségvetés csökkenését, és arra ösztönözte az országot, hogy modern technológiákba, megoldásokba ruházzon be.

A kormányfő újságírók előtt elmondta: a NATO egyik fontos kérdése a jövőt illetően, hogy a tagállamok mennyi pénzt tudnak fordítani katonai kiadásokra és fejlesztésekre. Egyetértettek a főtitkárral abban, hogy bár válság van, nem szabad feladni a korábban elért biztonsági szintet. Elmondta a főtitkárnak azt is, hogy nemcsak a nemzetközi elkötelezettségek miatt, hanem "saját nemzeti érdekeink okán is nekünk fejleszteni kell a hadsereget", értéknek kell tekinteni a NATO-n belüli katonai együttműködés rendszerét. Nincs ugyanis erős ország tiszteletre méltó hadsereg nélkül, így Magyarországnak is szüksége van egy itthon és a világban tiszteletet kiérdemlő hadseregre - jelentette ki Orbán Viktor, megjegyezve, hogy az ehhez szükséges feltételeket a kormánynak kell megteremtenie.
Anders Fogh Rasmussen elismerte Magyarország erős elkötelezettségét a transzatlanti szövetségben, a NATO-ban. A szervezet főtitkára méltatta a magyar csapatok Afganisztánban és Koszovóban végzett munkáját, mint mondta, professzionálisan és eltökélten szolgálnak.