2021. december 7.
//
Ambrus névnap

Szlovák-magyar jövőbenézés

2013. július 2. 12:48
MTI
Eredményes, sikeres évek várnak Magyarországra és Szlovákiára - mondta Robert Fico szlovák miniszterelnök kedden Budapesten.

A magyar és a szlovák kormány tagjainak tanácskozását követő parlamenti sajtótájékoztatón Robert Fico kiemelte: Magyarországon és Szlovákiában eltér egymástól a hozzáállás a válsághoz, ahogyan az arra adott megoldások is, ezért fontos a tapasztalat- és információcsere a két ország között. A szlovák kormányfő üdvözölte, hogy Magyarország átvette a visegrádi csoport elnökségét, és úgy értékelte, a magyar elnökség biztosan ötletgazdag és innovatív lesz. 

Fotó: MTI

Magyarország és Szlovákia egymáshoz fűződő viszonya a politikai és személyes bizalmon nyugszik - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.  A magyar és a szlovák kormány megállapodott arról, hogy 2014 és 2020 között 25 új határon átvezető utat nyitnak meg, a meglévő határátkelők közül többet akadálymentesítenek, illetve felújítanak, valamint közös bizottságot hoznak létre a határ menti közösségi közlekedés újraindítására. Emellett döntés született a két ország áram-, illetve gázvezetékeinek összekapcsolásáról is - tette hozzá a magyar miniszterelnök.

Fotó: MTI

Orbán Viktor arról is tájékoztatta Robert Fico szlovák kormányfőt, hogy a sátoraljaújhelyi két tannyelvű és a békéscsabai szlovák nyelvű iskola felújítására a magyar kormány a legutóbbi ülésén jelentős összeget szavazott meg, mert "a magyarországi szlovák kisebbség fontos szerepet játszik a két ország bizalomra épülő kapcsolatában".

vehir.hu

További cikkek

Veszprém Magyarországgal együtt előre megy, nem hátra
Veszprém Magyarországgal együtt előre megy, nem hátra
A legfontosabb kormányzati támogatásokról tartott sajtótájékoztatót Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője.
Öt környező kistelepülés nemzetiségi önkormányzata is részesül a kormány támogatásában
Öt környező kistelepülés nemzetiségi önkormányzata is részesül a kormány támogatásában
A kormány partnerként és barátként is tekint a nemzetiségekre - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön az Országházban, amikor kihirdették a köznevelési intézményeket fenntartó helyi nemzetiségi önkormányzatok jövő évi kiegészítő támogatását. Térségünkből öt kistelepülés is érintett.
Kormányszóvivő: jövő év közepéig meghosszabbítják a hitelmoratóriumot
Kormányszóvivő: jövő év közepéig meghosszabbítják a hitelmoratóriumot
A kabinet 2022. június 30-ig meghosszabbítja a rászorulók segítésére bevezetett hitelmoratóriumot - jelentette be a kormány Facebook-oldalán közzétett pénteki videóüzenetében Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Nagyszabású hadgyakorlat zajlik a környéken
Nagyszabású hadgyakorlat zajlik a környéken
A Breakthrough 2021 elnevezésű katonai gyakorlatra a magyar honvédségi vezérkar mellett Orbán Viktor, miniszterelnök és Benkő Tibor, honvédelmi miniszter is ellátogatott. Csütörtökön a kormány pedig kihelyezett kormányülést tartott a hajmáskéri Központi Gyakorló- és Lőtéren, ahol az egyetlen napirendi pont a magyar haderő-fejlesztés áttekintése volt.
Egyedülálló szülők, várandósok és gyermeket nevelő KATA-s vállalkozók is számíthatnak jövőre adóvisszatérítésre
Egyedülálló szülők, várandósok és gyermeket nevelő KATA-s vállalkozók is számíthatnak jövőre adóvisszatérítésre
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter is megerősítette, az ország gazdasági növekedése lehetővé teszi, hogy jövő év elején a gyermeket nevelő szülőknek visszatéríthessék az idén befizetett SZJA-összegét, de a KATA-s vállalkozók sem maradnak ki. Cikkünkben mutatjuk a részleteket.