Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

Zárulnak a színházi foglalkozások

2013. július 9. 8:58 // Forrás: Veszprémi Petőfi Színház
Színházi foglalkozásokat tartott a Veszprémi Petőfi Színház 10 és 17 év közötti gyerekeknek július 1-től tíz napig az intézményben.

A 29 résztvevő szerdán délelőtt 10 órakor nyílt programon mutatja be a szülőknek mivel is foglalkoztak az elmúlt időszakban. A workshopnak is hívott foglakozásokon a jelentkezők megismerkedhettek a színészmesterség alapjaival, beszéd -és énektechnikai, tánc -és mozgásművészeti órákon vehettek részt. Mindemellett játékos formában elsajátíthatták a színpadi rögtönzés alapjait, s bepillantást nyerhettek a drámairodalom fontos műveibe is. A foglalkozásokat Kéri Kitty, Tóth Loon és Szeles József színművészek vezették. Órákat tartott még Halas Adelaida, Módri Györgyi színművészek és Péti Krisztina dramaturg. Az elmúlt tíz nap jó alkalmat biztosított arra is, hogy a jövőre műsoron szereplő Légy jó mindhalálig című musical rendezője Tóth Loon már most elkezdje keresni előadás gyerekcsapatának tagjait.

vehir.hu
további cikkek
A művészet: béke A művészet: béke Jon Fosse norvég írót kérték fel arra, hogy fogalmazza meg üzenetét a színházi világnap alkalmából. Gondolatait világszerte felolvassák szerdán az esti előadások előtt.  2024. március 26. 22:37 Eddig csak albérlő volt a bábszínház, most végre otthonra lelt Eddig csak albérlő volt a bábszínház, most végre otthonra lelt Harminckét éve itt báboznak a városban, de igazán méltó helyet csak most sikerült találniuk. Nem csoda, ha ezt különleges módon szerették volna megünnepelni: pénteken a közönséggel együtt, a Várlak Fesztivál indulásával avatta fel a Kabóca Bábszínház új, Deák utcai épületét. 2024. március 23. 15:21 ’Vegyétek már észre, hogy itt vagyok, és ez megtörtént velem!’ ’Vegyétek már észre, hogy itt vagyok, és ez megtörtént velem!’ A perinatális veszteséget, azaz egy csecsemő, vagy magzat elvesztését feldolgozó színházi darab érkezik Veszprémbe április 6-án. A lélek legmélyebb szintjeire is ható előadásnak nem csak az a célja, hogy segítsen az érintett pároknak a tragédia feldolgozásában, a környezetüknek is szolgál tabudöntögető útmutatóval. Cikkünkben a rendező, a színészek és pszichológusok és szakemberek is beszélnek a témáról. 2024. március 21. 8:42 Bestseller: március 23-án világpremier a Pannon Várszínházban Bestseller: március 23-án világpremier a Pannon Várszínházban Március 23-án mutatja be a Pannon Várszínház Peter Quilter komédiáját, a Bestsellert. Az előadás rendezője – és egyik játszója – Szelle Dávid, aki maga talált rá a kétféle változatban is létező darabra, hiszen van egy háromszereplős, illetve egy hatszereplős verziója. Előbbit még soha nem játszotta egy színház sem, így a Pannon Várszínház világpremierre készül. A szereplőket kérdeztük a közelgő bemutatóról: Szelle Dávidot, Kárpáti Barbarát és Oravecz Editet. 2024. március 19. 15:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.