Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Felkerült a korona a Balaton hercegnőjére

2013. július 12. 15:05
Együttműködési megállapodást kötött egymással a Balatoni Korona Zrt. és a Principessa Yacht Club.

Pénteken a balatonfüredi hajógyári kikötőben írta alá azt a megállapodást Leitold László, a Balatoni Korona Zrt. elnök-vezérigazgatója és Rauschenberger Miklós a Principessa vitorlás kormányosa, mely értelmében a két csapat kölcsönösen segíti a másik marketingjét. Így a jövőben a balatoni korona logója megjelenik a hajón és a hajóval kapcsolatos kiadványokon, filmekben, és a Principessa is látható lesz majd a helyi pénznem médiamegjelenéseiben.

Leitold László az ünnepélyes aláírásnál kijelentette, fontosnak tartja a helyi értékek összefogását. A most megkötött szerződést – amiben egyébként mindkét fél díjmentesen biztosít megjelenési lehetőséget a másiknak, tehát nem a klasszikus sportszponzorációról beszélünk – a kölcsönös bizalom és a közös jövőbe vetett hit megnyilvánulásának tartja.

Dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere a nagy magyar vitorlásversenyek egyik fő esélyesének tartja a Principessát, a balatoni koronát pedig a térség legjelentősebb összefogásának. Hozzátette: bármiféle összefogás csak akkor hozhat gyümölcsöt, ha minél többen részesei lehetnek, így van ez a helyi pénzzel is.

Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.