Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Százötvenezernél több képernyő sötétülhet el csütörtöktől

2013. július 29. 22:57 // Forrás: Hír24
Az ország 14 megyéje csütörtöktől átáll a digitális tévézésre. A rászorulók közül még több mint százhatvanöt-ezren nem kérték az ingyenes set-top-boxot - írja a Hír24.

Október végéig Magyarország teljesen átáll a digitális tévézésre. Az átállás két lépcsőben történik: 14 megyében már csütörtöktől csak digitálisan lehet tévézni, a többi helyen pedig majd november elsejétől. A digitalisatallas.hu-n ön is megnézheti, hogy mikor kell átállnia.

Az átállás azokat egyáltalán nem érinti, akik előfizetéses tévészolgáltatást vesznek igénybe, mert náluk automatikus lesz az átállás.

Akiknek viszont hagyományos tető- vagy szobaantennájuk van csak, vagyis előfizetési díj nélkül tévéznek, azoknak vagy set-top-boxot kell vásárolniuk, amelynek segítségével a hagyományos tévékkel is foghatják a digitális adást, vagy egy olyan tévét kell venniük, amelyen már van jelátalakító.

digitalisatallas.hudigitalisatallas.hu

Kevesen jelentkeztek eddig támogatásért

A 3,8 millió magyar háztartásból mintegy félmillió használ még szobaantennát, feltehetőleg azért, mert nincs másra pénzük. Közülük a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság felmérése szerint mintegy 470 ezer a szociálisan rászoruló háztartás. Az augusztus elsejei átállással érintett 14 megyében pedig 220 ezer.

Ezek a háztartások segítséget kaphatnak az ingyenes átálláshoz. Ennek ellenére még mindössze csak 55 ezren igényelték az ingyenes eszközök beszerelését – számolt be a Népszabadság az NMHH adatai alapján. Így aztán a többieknél, cirka 165 ezer háztartásban nem lesz adás csütörtöktől, hacsak addig nem lépnek.

Hogy mi az oka annak, hogy többen nem kérték az átálláshoz a díjmentes segítséget, arra rákérdeztünk a médiahatóságnál, de még nem érkezett tőlük válasz.

A hatóság honlapjáról az derül még ki, hogy júniusban 12 ezerrel nőtt a digitális tévézésre előfizetők száma.

Még augusztus végéig kérhetik a rászorulók az ingyenes beszerelést

Az idevágó jogszabály szerint a rászorulóknak a hatóság szerzi be és szereli be a vételhez szükséges eszközt (vagyis a set-top boxot). Rászorulónak az számít, aki a Magyar Államkincstártól (MÁK), az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóságtól (ONYF) vagy a települési önkormányzattól szociális ellátásban részesül (pl. fht, rendszeres szociális segély, vakok személyi járuléka).

Azok a 70 év feletti nyugdíjasok is megkaphatják a támogatást, akiknél az ellátás nem több, mint 57 ezer forint.

Aki kéri a támogatást, annak egy igénylőlapot kell kitöltenie, amit a jegyzőnél, a MÁK-nál és a kormányablakoknál is le lehet adni, legkésőbb az átállás utáni 30. napig.

Több lesz az ingyenes csatorna is!

A digitális földfelszíni sugárzással az ígéret szerint jobb lesz a kép- és hangminőség is. Sőt, elérhetővé válik az elektronikus tévéújság, és megállítható, illetve visszatekerhető lesz a műsor.

Akik pedig eddig ingyenesen tévéztek, ezután nemcsak a megszokott három csatornát (m1, RTL Klub, TV2) nézhetik díjmentesen, hanem az M2, a Duna, a Duna World és az Euronews adását is.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.