Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kozmutza Flórára emlékeznek a Kozmutzában / Egy félmilliárdos beruházás kapujában – 2010-től megyei fejlesztő iskola lesznek

2008. november 25. 13:45
Az iskola névadójának születésnapja alkalmából idén is megrendezték a Kozmutza-napokat, a Kozmutza Flóra Általános Készségfejlesztő Speciális Szakiskolában és Kollégiumban. Az intézmény vezetése azt szeretné, hogy ezen a napon a sérült gyerekek megmutathassák magukat, tehetségüket, a szülők, illetve a szakma is bepillantást kapjon – hogy telnek a mindennapok az ország talán egyik legelismertebb ilyen iskolájában. A Kozmutza életében meghatározóak ezek a napok. A múlt héten átvehették a megye minőségdíját és már a kapujában vannak annak a félmilliárdos fejlesztésnek, mely után 2010-től Veszprém megye fejlesztőiskolája lesznek, és a halmozottan sérülteknek is kapukat nyitnak.

A Kozmutza napok idén is, ahogy minden évben, három napos rendezvény. Az első a szakmáé, majd a szülőkre, utolsó nap pedig kizárólag a gyerekekre koncentrálnak.

A hétfői, vagyis az első nap a szakmai továbbképzésé volt. Ez alkalommal a hallás és az értelmi képesség összefüggése volt a szakmai nap témája, mely tulajdonképpen már előrevetíti azokat a feladatokat, melyet 2010-től a Kozmutzának is el kell majd látnia a profilbővítés jegyében. A szülők napjára külön műsorral készültek a gyerekek és pedagógusok egyaránt.


 

Szülők készítettek játékot gyermekeiknek a kézműves foglalkozáson

A hagyományos koszorúzást és gyertyagyújtást követően közös hangversenyt adtak a sérült gyermekekből álló ULWILA és a Csermák Antal Zeneiskola Tücsök zenekara. Régóta jó a kapcsolat a két intézmény között, melyet a Kozmutzában a zeneterápia tekintetében is hasznosítani tudnak. A klasszikus zene nyugtató hatása és a hangszerek megszólaltatásának készségfejlesztő hatása megkérdőjelezhetetlen. Az ULWILA ezen túlmenően arra is lehetőség, hogy városi rendezvényeken is megmutassák ezek a gyerek, mindazt, amit tudnak, s ez által kérjenek elfogadást.


 

Hangverseny a Kozmutzában, együtt zenéltek sérültek és egészséges gyerekek

Kérdésünkre Dörnyeiné Barabás Éva igazgató elmondta, hogy a jelenlegi épületet már régen kinőtték, hiszen 1986-ban az úgy épült meg, hogy 8 osztály befogadására képes legyen. Ehhez képest évről évre újabb csoportokat, tagozatokat indítottak, mint óvodai csoport, két felkészítő tagozat, 4 szakiskolai csoport és egy autista csoport, így jelenleg kétszer annyi csoportjuk van, mint termük. A kimondottan intézménykorszerűsítésre kiírt pályázaton 250 millió forrást remélnek, melyhez ugyan ennyit tesz hozzá a fenntartó Veszprém megyei önkormányzat. Ha tehát a pályázat sikeres lesz, fél milliárd forintot költhetnek el bővítésre. A részletes tervek már elkészültek. Ezekből tudhatjuk, hogy komplett új szárny épülne a jelenlegi régi épülethez, s őket a nagy, kétszintes aula kötné össze, körgalériával. Az aula jelentősen megdobja a költségeket, de az igazgatóasszony szerint, így olyan közösségi teret tudnak kialakítani, mely nagy segítség lenne a gyerekek kommunikációs képességeinek javításában.


 

Dörnyeiné Barabás Éva és a Veszprém Megyei Minőség-díj

Az új épületben kap majd helyet nagy korszerű kollégium, négy ágyas szobákkal, terápiás szobák (fény, hang, írisz terápia), a jelenlegi terápiás szobákból pedig tantermeket alakítanak ki. Jó szerencsével jövő tavasszal kezdődhet el a beruházás, és 2012-ig át is adnák a megújult intézményt, akkor már a jelenlegi szárny felújításával együtt. Szintén a pályázat része, hogy újabb funkcióval is bővülniük kell 2010-től, így a halmozottan sérülteket is be kell majd fogadniuk. Ez újabb speciális csoportok kialakítását igényli, s mivel egy csoport maximum 6 fős lehet, így jelentős bővítésre is szükség lesz. Gyógypedagógusokat, konduktorokat, gondozókat és takarítókat is fel kell majd venniük az akkor már megyei fejlesztő iskolába. A Kozmutza vezetésének célja, hogy egy országosan egyedülálló módszertani központot hozzanak létre.



 

Terápiás foglalkoztatók - nagy kedvenc a labdafürdő

Füssy Angéla

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.