Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ünneplésünk akkor lesz teljes, ha előre tekintünk

2013. augusztus 16. 12:54
Az MH 54. Veszprém Radarezred, valamint az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ közös állománygyűlést tartott az állami ünnep tiszteletére pénteken.

Szabó György alezredes, református tábori lelkész megemlékező gondolataiban úgy fogalmazott, rohanó világunkban megállunk egy pillanatra, múltunkat kutatva emlékezünk meg nemzeti ünnepünkről.

Szabó GyörgySzabó György

A honfoglalás, a magyarok megkerszetelkedése és az államalapítás emlékezete elválaszthatatlanul együtt él köztudatunkban Szent István alakjával, aki egy századdal a magyarok bejövetele után került az ország trónjára. Ez az ünnep a magyar szabadságról, függetlenségről és az évezredes újrakezdés kényszeréről és kötelezettségéről szól. Ünneplésünk akkor lesz teljes, ha valóban előretekintünk - hangsúlyozta.

Az új kenyér megáldását követőn elismerések átadására került sor, végül ünnepi műsor zárta az állománygyűlést.

Zentai László és Nagy GézaZentai László és Nagy Géza

A radarezred által alapított, idén tizedik alkalommal átadott “Az év embere” díjat a 2012-ben végzett munkája elismeréséül Nagy Géza őrnagy, a harmadik gerincradar mérőpont parancsnoka vehette át Zentai László ezredestől, az MH 54. Veszprém Radarezred parancsnokától.

 

Cseh Zoltán
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.