Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Veszprém szereti a folkot

2013. augusztus 19. 19:42
Nagy számú érdeklődött vonzott a belvárosba a Veszprém folk első napja. Az Óváros téren és a Szentháromság téren párhuzamosan folytak az események, mindenki megtalálta a neki tetsző ritmust.

A városháza melletti téren előbb a Makám Együttes családi koncertje szórakoztatta az arra járókat, majd a Cimbaliband zenéje hívogatta a veszprémieket és vendégeiket. A délután fél hatkor kezdődő Kolompos koncert és gyermektáncházra már szinte teljesen megtelt az alsó színpad előtti tér, s valóban sokakat megmozgattak az ott lévők közül. Este Szabó Balázs Bandája nyújtott kellemes kikapcsolódást a nyár estében.

A Szentháromság téren a Téka együttes műsorával vette kezdetét az ünnepi  műsorfolyam, később a néptáncgálára, illetve a Kaláka koncertjére itt is szép számú közönség gyűlt össze.

A koncertek mellett számos kiegészítő kikapcsolódás várta az érdeklődőket, s így lesz ez a Veszprém folk keddi napján is. A színpadokon pedig ismét színvonalas folk muzsika garantálja a megfelelő szórakozást, többek között Veszprémbe látogat Szalóki Ági és Palya Bea is. A részletes műsor itt elérhető.

TékaTéka

A Kolompos koncert végére már szinte mindenki mozgott az Óváros térenA Kolompos koncert végére már szinte mindenki mozgott az Óváros téren

 

 

Cseh Zoltán
további cikkek
Esküvők, konferenciák, bulik helyszíne – ahol a vendég számít közélet Esküvők, konferenciák, bulik helyszíne – ahol a vendég számít A veszprémi Menekülj Szórakoztató Központ neve eddig egyet jelentett a minőségi szabadulószobás élményekkel és a barátságos, családias hangulattal. Ez azóta sem változott, az elmúlt időszakban azonban nagy lépést tettek előre: megnyitották saját rendezvénytermüket, ami azóta esküvők, konferenciák, workshoppok, sajtótájékoztatók vagy akár magán jellegű bulik kedvelt helyszíne. 2025. november 26. 15:25 Suhanunk a vízen: mivel lovagoljuk meg a Balaton hullámait? Balaton Suhanunk a vízen: mivel lovagoljuk meg a Balaton hullámait? A Balaton vízisport-kínálata már messze túlmutat a régi idők hagyományos lehetőségein, a vitorlázáson, evezésen vagy vízibiciklizésen. A magyar tengeren számos innovatív, újfajta mozgásforma kipróbálására nyílik lehetőségünk. 2025. augusztus 8. 11:07 Őszies idő, változatos zenei kínálat és egy zenélő bringóhintó – így indult az idei Utcazene Fesztivál utcazene Őszies idő, változatos zenei kínálat és egy zenélő bringóhintó – így indult az idei Utcazene Fesztivál Az Utcazene Fesztivál 2000 óta színesíti meg a veszprémiek nyarát folyamatosan fejlődő és változatos programjaival. Ez csütörtökön sem alakult másként, a hétköznap ellenére is megtelt a város emberekkel és a világ különböző pontjairól jött előadókkal. 2025. július 18. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.