2022. május 21.
//
Konstantin névnap

Elmaradnak a balatoni tűzijátékok

2013. augusztus 20. 16:04
mti
Aki állami tűzijátékot szeretne látni, most induljon el Budapestre. Lehetőleg ne az M7-en!

A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a Balatonnál elmaradnak az augusztus 20-ai ünnepi tűzijátékok - jelentette be Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden délután Budapesten. Az államtitkár, aki az állami ünnepi rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője is, a sajtótájékoztatón azt mondta: az emberek biztonsága érdekében mind a hat balatoni helyszínen törölték az állami szervezésű tűzijátékokat, és a helyi önkormányzatoknak is azt javasolják, hogy az általuk szervezett tűzijátékot ne tartsák meg.

Balatoni Monika arra is kitért: a jelenlegi előrejelzés szerint a budapesti tűzijátékot és az egyéb rendezvényeket nem veszélyezteti semmi. Hozzátette: 18-19 óra között lesznek olyan adatok, amelyek alapján biztosan el lehet dönteni, megtartható-e a tűzijáték a fővárosban.

Aki ezek után úgy dönt, hogy elindul Budapestre az így egyetlen állami tűzijátékra, az lehetőleg ne az M7 autópályát válassza, az már kisebb terheléstől is beállt délután.

A mi ajánlatunk, hogy Székesfehérváron

  • vagy térjenek a hetes útra
  • vagy válasszák a 811-est, amelyről Alcsútnál lehet az egyes számú főútra váltani.

Közlekedjenek óvatosan!

vehir.hu

További cikkek

Vádat emeltek a nyolcason forgalommal szemben száguldozó ámokfutóval szemben
Vádat emeltek a nyolcason forgalommal szemben száguldozó ámokfutóval szemben
Közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki tavaly nyáron, a 8-as főúton hajtott végre szabálytalan és veszélyes manővereket, és csak a többi sofőrön múlt, hogy nem következett be baleset – közölte weboldalán az ügyészség.
Baleset Szentkirályszabadja és Balatonalmádi között
Baleset Szentkirályszabadja és Balatonalmádi között
Többször is lopott a boltból
Többször is lopott a boltból
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták az 52 éves helyi lakost.
Húsz migránst szállított kisteherautójával a fiatal gyanúsított
Húsz migránst szállított kisteherautójával a fiatal gyanúsított
A csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt letartóztatását indítványozta a Pápai Járási Ügyészség annak a 19 éves olasz állampolgárságú férfinak, aki 2022. május 16-án húsz illegális határátlépőt akart egy furgonban Ausztriába juttatni.
Nem fognak unatkozni nyáron a veszprémi gyerekek
Nem fognak unatkozni nyáron a veszprémi gyerekek
Idén is megszervezi az önkormányzat hagyományos napközis táborát az általános iskolásoknak, emellett a városi intézmények, egyesületek, sportklubok is rengeteg programmal készülnek.