Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

István öröksége erősebb a kőfalaknál

2013. augusztus 20. 19:42
Ünnepi beszédett mondott augusztus 20-án délután a várban Porga Gyula polgármester.

"Veszprém a királynék városa, de a jövő városa is" - kezdte beszédét a polgármester. "Augusztus 20. nemcsak országalapító eleink, de a jövő ünnepe is." Porga Gyula kifejtette: az idén egyedülálló módon csatlakozott be városunk a nemzeti ünneplésbe a Veszprém Folk elnevezésű rendezvényen keresztül.

"Szent István műve ma is kézzelfogható valóság Veszprémben és az egész országban, emlékét őrzik az erős városfalak. Emlékét azonban a falakon túl a város szellemisége is őrzi. Törvényesség és rend, kereszténység, folytonos megújulás - ezek Szent István örökségének legfontosabb elemei."

"Népünk fennmaradása volt a tét Géza fejedelem halála után, István életének legnagyobb kihívása nemzetünk túlélése volt. A király felismerte, hogy a túlélés nem elsősorban katonai feladat, hanem a magyar állam, a jogrend megszilárdítása által érhető el. A magyar állam valódi alapja a jövőbe vetett hit."

"Nemzetünk megújulása ma is fontos feladat. Az újjáépülő Veszprém Magyarország egyik büszkesége. Fontos az is, hogy boldog emberek lakják az új otthont. Boldogulásunk közös feladat, melyhez mindannyiunkra szükség van. Augusztus 20. minden magyar ünnepe, mely összeköt minket."

Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.