Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nagyobb biztonságban tekerhetünk

2013. augusztus 21. 13:59
Mintegy 367 millió forintos beruházás részeként kerékpárút épült Veszprém és Nemesvámos között. Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter elsőként tekert végig a 4,1 km-es szakaszon szerdán.

A most átadott kerékpárút a túristáknak és a helyieknek is fontos – emelte ki dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a projektzáró alkalmával Nemesvámoson, ahova kerékpárral érkezett a megyeszékhelyről.

– Ez a szakasz hasznos segítség lesz a környékre látogató túristák számára, akik a Balaton és a Bakony közötti térséget szeretnék felfedezni. Ez egy fontos lépés ahhoz, hogy a két tájegységet közelebb hozzuk egymáshoz. Az itt élők élete is könnyebbé vált, a két település között sokan ingáznak, ezt a jövőben kétkeréken is biztonsággal megtehetik. Bízom benne, hogy tovább halad ez az út a Káli-, illetve a Tapolcai-medence irányába – hangsúlyozta, hozzátéve, rendkívül szép és igényes műtárgyakkal ellátott kerékpárút valósult meg.

Tengerdi Győző, Molnár Tamás, dr. Navracsics Tibor, Porga Gyula és Sövényházi Balázs a projektzárónTengerdi Győző, Molnár Tamás, dr. Navracsics Tibor, Porga Gyula és Sövényházi Balázs a projektzárón

Porga Gyula a széles körű együttműködést és összefogást emelte ki. Veszprém polgármestere rámutatott, a környékén lévő önkormányzatok között nem alá- és fölérendeltség van, hanem partneri együttműködés, ennek egyik látványos eleme a most átadott kerékpárút. Hozzátette, a következő fejlesztési ciklusban fontos szerepet kapnak az ehhez hasonló térségi együttműködések.

Molnár Tamás, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója a sikeres projekt zárásaként elmondta, a Közép-dunántúli Operatív Program keretében 2007 és 2013 között összesen mintegy 167 milliárd forint uniós forrás áll a pályázók rendelkezésére régiónkban. – A 4,1 km hosszú kerékpárút Veszprémben a József Attila és a Wartha Vince utca kereszteződésétől indul, s Nemesvámoson a Pap István utcáig tart, ezzel biztonságosabbá vált a kerékpáros közlekedés a két település között – ismertette.

Nemesvámos polgármestere, Sövényházi Balázs közölte, a beruházás teljes ideje alatt 16 ezer köbméter földet mozgattak meg, 10 ezer méteren pedig zöldterület rendezés is zajlott, s több mint 1800 darab, úgynevezettt ráhajtás gátló faoszlopot helyeztek el.

Tengerdi Győző, a VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója saját beruházásukról beszélt. Kiemelte, a Tekeres-völgyi kerékpár- és lovasút szervesen kapcsolódik a most átadott kerékpárúthoz.

A projektzáró rendezvény kerékpárosok részvételével csoportos „kerékpárút avatással”, majd ünnepélyes „szalagáttekeréssel” kezdődött, valamint a hivatalos átadó ünnepséggel egy időben kerékpáros ügyességi játékokon vehettek részt az érdeklődők Nemesvámoson.

 

Cseh Zoltán
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.