Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kedvezménnyel a turizmusért

2013. augusztus 21. 16:32
Szerdán a Villa Mediciben tartott sajtótájékoztatón bemutatták a Bakony-Balaton térség turisztikai szervezetének legújabb eredményét, a Bakony-Balaton kedvezmény-kártyát.

Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes köszöntőjében elmondta: lassan tíz éve fogalmazódott meg az az észrevétel, hogy a Veszprém központú térség az év minden részében kiváló turisztikai célpont lehet, csak össze kell kapcsolni a tájegységeket. 

dr. Navracsics Tibordr. Navracsics Tibor

Miközben a Bakonynak és a Balatonnak is önálló turisztikai arculata van, a kettő közötti övezet, a Várpalotától Sümegig terjedő sáv a Bakony-Balaton TDM létrehozásával újra jelentőséget kapott. Az együttműködés már eddig is számos eredményt hozott, a legújabb lépés a kedvezmény-kártya bevezetése.

Lencsés TamaraLencsés Tamara

A térségbe látogató turisták már az első itt töltött éjszaka után igényelhetik vendéglátójuknál a Bakony-Balaton kártyát, ami az itt tartózkodásuk végéig érvényes - fejtette ki Lencsés Tamara, a Bakony és Balaton Térségi Turisztikai  Nonprofit Kft. ügyvezetője. Szerdai indulásakor a kártyát 18 szálláshelyen lehetett beszerezni, és 34 elfogadóhelyen lehetett kedvezményeket érvényesíttetni vele. A Sobri Jóska kalandpark ingyenes belépést biztosít, ahogy a Kabóca bábszínházban is ingyenes gyermekjegyhez lehet jutni a kártyával (a kedvezmények részleteiről a Bakony-Balaton térség honlapján lehet pontos tájékoztatást kapni).

A kártyarendszert a közeljövőben a Port.hu kulturális portálon egy játékkal népszerűsítik.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere kifejtette: az együttműködésben a megyeszékhelynek kiemelt felelőssége van, nagyobb terhet kell magára venni, mint a kisebb településeknek, a közös döntések meghozatalában ugyanakkor nem tolakodhat előre. Ennek az egyenrangú együttműködésnek aztán számos gyümölcse lehet, és ahogy látjuk: lett is. Elmondta: a kedvezmény-kártya egyik fő célja, hogy kedvet csináljon a turistáknak a térség további látványosságainak, attrakcióinak felkeresésére is. A polgármester fontosnak látta kihangsúlyozni, hogy az együttműködés nem önkormányzatok között jött létre, az összefogásnak civilek és vállalkozók is tagjai.

Porga GyulaPorga Gyula

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.