Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mik ezek a hatalmas tojások?

2013. augusztus 22. 19:47
Hatalmas, tojásra emlékeztető kövek jelentek meg a Hotel mögötti területen a közelmúltban. Mint megtudtuk, a legnagyobbak 5-6 tonnát is nyomhatnak.

Méretben és funkcióját tekintve is több, nagy méretű csiszolt gránit követ helyeznek el a belvárosban a következő hetekben - tudtuk meg Andorka Gábortól.

Most még Most még

A Vemévszer Kft. építésvezetője elmondta, úgynevezett zöld, ülő, illetve vizes kavicsokkal díszítik majd a Bástya melletti teret, amik három méretben jelennek majd meg. A kilenc legnagyobb csiszolt gránit kő 5-6 tonna súlyú lesz, mellette 10 közepes méretű, mintegy fél tonnás díszítő elemet szállítanak a helyszínre, valamint 7 kisebb, 1-2 mázsás kővel találkozhatunk.

Lesznek nagyobb kövek isLesznek nagyobb kövek is

De nem csak a kövek funkcionálnak díszítő elemként ezen a területen. Szeptember második felére egy, a legmodernebb vezérléssel ellátott szökőkutat is kialakítanak a Bástya keleti oldalán. Itt is használnak fel a kavicsokból, némelyik csobogóként működik.

 

Cseh Zoltán
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.