Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
5°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
5°C

A kiadásokat visszafogják, az előadásokat nem

2013. augusztus 26. 21:53
Évadnyitó társulati üléssel zárta a nyarat a Petőfi Színház hétfő délután.

A társulati ülésen a fenntartó képviseletében Brányi Mária alpolgármester szólalt fel. Úgy fogalmazott, hogy a színház sikeres, élményekkel teli évaddal örvendeztette meg a nézőit, és az új évad tervei azt vetítik előre, hogy a következő hónapokban is számos új emlék, boldog pillanat vár a közönségre. Az alpolgármester megjegyezte, hogy a nyáron jó ütemben haladtak a műhelyház költöztetésével kapcsolatos munkálatok is, így minden adott az évadkezdéshez.

Fotók: Gáspár Gábor (petofiszinhaz.hu)Fotók: Gáspár Gábor (petofiszinhaz.hu)

Oberfrank Pál igazgató a műhelyházzal kapcsolatban hozzátette: még nagyon sok megoldandó feladat áll a színház előtt. Tény, hogy kulturáltabb helyet kapott a műhely, ám a raktározáshoz még teret kell nyerni - szó szerint. Szintén fontos feladat lesz a költségcsökkentés, illetve a hatákonyabb időmenedzsment - ennek érdekében pontos időszalagos munkatervet készítettek. A direktor az alpolgármesterhez szólva megköszönte a figyelmet, mert “anélkül nincs színház, hogy a fenntartója ne szeresse, ne ápolja”. Arra kérte Brányi Márián keresztül a város vezetését, hogy tartsák szemüket a színházon, vegyenek részt a bemutatókon.

Oberfrank Pál, Brányi Mária, Eperjes KárolyOberfrank Pál, Brányi Mária, Eperjes Károly

Az igazgató összefoglalta a nyári eseményeket, illetve bejelentette a Szarvason nyert díjakat - amiről korábban már írtunk -, majd ismertette az előttünk álló hetekre tervezett programokat.

  • Augusztus 30-án Polyák Lilla és Homonnay Zsolt ad koncertet.
  • A Bujtor emlékgyűrűt és a Medgyaszay-díjat a Víg özvegy bemutatóján adják majd át.
  • Szeptember 14-én a hagyományos nyílt napra várják a közönséget, ahol egy játékos hétpróbán bérleteket lehet nyerni, és Oberfrank Pál legendás lecsóját is megkóstolhatjuk.
  • Szeptember 21-én jótékonysági gálát szerveznek Miklósa Erika és a Mendelssohn zenekar közreműködésével a veszprémi kórház onkológiai osztálya javára.
  • A Pannon Egyetem Hallgatói Önkormányzatával együttműködve kedvezményes “a’la carte” bérletet kínálnak a hallgatóknak.

A társulati ülés végén Oberfrank Pál, Eperjes Károly és Brányi Mária ünnepélyesen elindították a színház új honlapját.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ kultúra Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ Március 6-án a Pannon Várszínház Pannon Stúdiójában mutatják be Novák Péter A bomlás üzenete című koncertszínházi előadását, melynek Nagy László szövegei, Sebő Ferenc és Kiss Ferenc zenéje adja az ívét. Novák az éneklés mellett egyfajta narrátorként is jelen lesz, Mizsei Zoltán billentyűssel, Ágoston Béla fúvós és pengetőssel, valamint Keönch László Farkas ütőssel kiegészülve. 2026. március 3. 17:21 A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye kultúra A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye 2026 tavaszától új fejezet kezdődik a Pannon Várszínház életében: a Pannon Stúdió mostantól rendszeres otthont ad majd előadásoknak, a Hangvilla harmadik emeletén. A korábban próbateremként működő tér mostantól tudatosan olyan előadások helyszíne lesz, amelyek a közelségből, a néző és a játszó közötti közvetlen kapcsolatból merítik erejüket. Erről tartottak sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt a Hangvillában. 2026. február 27. 22:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.