Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Egészség és jótékonyság

2013. szeptember 4. 13:58
Az Egészség útja nevű rendezvényre látogatók nemcsak saját egészségükért, hanem az onkológiai betegek ellátási körülményeinek javításáért is tehetnek.

Az egész napos jótékonysági eseményt az ONKO-TECHNIKAI Onkológiai Alapítvány és Veszprém Város Önkormányzata együtt rendezi. Szeptember 21-én a Lovassy László Gimnáziumban sportversenyekkel, előadásokkal, termékbemutatókkal, és kóstolókkal, este pedig a Petőfi Színházban a Mendelssohn Kamarazenekar és Miklósa Erika koncertjével várják az érdeklődőket.

Porga Gyula polgármester a szerdai beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, a rendezvénnyel hagyományt kívánnak teremteni. Hozzátette, az első alkalom bevételét az onkológiai központ fejlesztésére fordítják majd. A rendezvény célja azonban nem csupán a jótékonykodás, hanem a veszprémiek egészségének megőrzése is. Nem is csoda, hogy dr. Navracsics Tibor, miniszterelnök-helyettes is a kezdeményezés mellé állt – jelentette ki a polgármester.

Dr. Rácz Jenő, a Cholnoky Ferenc Kórház igazgatója hangsúlyozta, ki kell lépni az intézmény kapuin és kiemelten kezelni a betegségek megelőzését. Ennek a rendezvénynek segítségével igyekeznek az emberek figyelmét felhívni az egészséges életmód, és a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságára – közölte.

Dr. Hornyák Lajos, a kórház onkológiai osztályának vezetője elmondta, fontos javítani a betegek ellátásának körülményeit. Nem csak új gépekre, hanem ágyakra is szükség van – tette hozzá. Kijelentette, reméli, hogy a rendezvénynek még lesz folytatása.

Elhangzott, létrejött a Szövetség az Egészséges Veszprémiekért egyesület, mely a jövő évtől átveszi a rendezvény szervezését az ONKO-TECH alapítványtól. Leitold László, a szervezet elnöke mindenkit arra biztatott, hogy látogasson el az Egészség útja rendezvényre, hiszen ezzel nem csupán az onkológiai centrum fejlesztését segítik, hanem saját egészségükért is tehetnek.

Horák János
további cikkek
Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa közélet Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa Továbbra is terjed a hepatitis A vírusa, a kézmosás a legjobb megelőzés - írta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. 2025. november 21. 14:49 Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra közélet Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra Mostantól évente beépülő jelleggel húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosít a kormány képalkotódiagnosztikai, ultrahang, CT és MR vizsgálatokra - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerdán. 2025. november 19. 17:30 ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" életmód ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" A veszprémi gyógyászati bolt, amely ma már Budapesttől Győrig fogad pácienseket, egészen más hangulatú hely, mint amit az ember az egészségügyi ellátórendszer szélén megszokott. Belépve nem steril, hűvös kiszolgálás, hanem egy család fogadja az embert – Péller Judit, fia, Császár Péter és a felesége Császár-Németh Petra, –, akik húsz éve építik közösen azt a vállalkozást, amely egy apró üzletből mára az ország egyik legismertebb lábdiagnosztikai pontjává nőtte ki magát. 2025. november 27. 10:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.