– Fontos, hogy a nagy társaságok munkássága mellett figyeljünk a kis- és középvállalkozások munkájára is, hiszen ők adják a város gazdaságának gerincét. Az Infornax 20 éve tevékenykedik Veszprémben, a két fővel megalakított társaság ma már 18 családnak ad biztos megélhetést, ez számomra óriási sikertörténet – hangsúlyozta a polgármester a csütörtöki ünnepélyes megnyitó alkalmával, megjegyezve, vevőként is segítenünk kell a helyi vállalkozásokat.
Sári Lajos az Infornax Computer elnöke a cég bemutatásaként elmondta, 1993 óta tevékenykednek az informatika területén, s két évtized folyamatos munkájának köszönhetően jöhetett létre a most átadott, mintegy 10 millió forintos beruházással kialakított Infornax Laptop Center.
Elhangzott, korábban csak szervizeléssel foglalkoztak, azonban a vállakozás stabilitásának biztosítása érdekében egyre több tevékenységi kört tettek magukévá, úgy mint kereskedelem, internet szolgáltatás, informatikai rendszerek üzemeltetése, valamint az egyedi szoftverek fejlesztése. Az elnök hangsúlyozta, az állandó munkatársak mellett a nagyobb projektek esetén az igények kiszolgálása érdekében 60 főt is tudnak mozgósítani. A cég árbevétele tavaly meghaladta a félmilliárd forintot.
– Olyan bemutatóhelyben gondolkodtunk, ahol az érdeklődők közelebb kerülhetnek a modern technikai fejlesztésekhez, s ki is próbálhatják azokat – húzta alá Sári Lajos, hozzátéve, mostantól Balatoni kornával is lehet fizetni az üzletben.