Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
7°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
7°C

A Jobbik máshová tenné a nyilvános WC-t

2013. szeptember 6. 20:26
A Cserhát 5. elé tervezett nyilvános WC-ről tartott sajtótájékoztatót Kovács Rajmund, a Jobbik veszprémi elnöke, és Forgóné Kelemen Judit, a párt önkormányzati képviselője.

Megtudhattuk, a Jobbik felkereste a Pro Veszprém Kft-t, a belváros rehabilitáció kivitelezőjét, aki elmondta, már 2011 óta tudni lehetett, hogy nyilvános WC-t terveznek a Cserhát lakótelep 5. alá, de kifogása senkinek sem volt ez ellen. Azonban a terveken nincs nevesítve a WC, ezért az itt élők nem is tudhattak róla – jelentette ki Forgóné Kelemen Judit. Pedig ha ez az épület elkészül, az a hétköznapi életben is gondot okozhat, hiszen lehetetlen lesz itt parkolni, ráadásul leviheti az ingatlan árát is – tette hozzá. A politikus kijelentette, ha ez megtörténik, a lakosok perre vihetik az ügyet, és elképzelhető, hogy kártalanítani kell őket. Ezt az összeget a város, vagy a kivitelező állja? – tette fel a kérdést a képviselő.

Elmondta, a környéken rengeteg megfelelő helyszín adott lenne a nyilvános WC létrehozására. Az üzletházakban, a húszemeletes alatt is találhatók mellékhelyiségek, amik közül néhány csak felújításra várna, ha pedig újat szeretnének építeni, arra ott lett volna a két aluljáró, vagy az OTP alatt található üzletsor kihasználatlan helyiségei - sorolta a politikus. Közölte, a város remélhetőleg meghallgatja az embereket és eláll a szándékától, hiszen nem csupán az itt lakóknak ártanak, de a turisták sem örülnének annak, ha a városközpont egy WC-vel üdvözölné őket.

Kovács Rajmund, a Jobbik veszprémi elnöke elmondta, a belváros rehabilitáción látszik a hatalom arroganciája és hozzá nem értése. WC-t persze kell építeni, azonban nem az itt élők véleményének kikérése nélkül –hangsúlyozta. A Kossuth utcából egy betonteknő lett, a munkálatok csúsznak, a most épülő parkolóház kisebb lesz, mint amit terveztek, a Vas Gereben utcai pedig meg sem épül, emellett a nemzeti együttműködés nevében az önkormányzat kínai térköveket használ – sorolta a politikus. Ez a sok probléma mind mutatja a jelenlegi vezetés alkalmatlanságát – jelentette ki Kovács Rajmund.

Horák János
további cikkek
Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része közélet Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. tegnap 16:30 Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban közélet Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban Az Eötvös Károly Könyvtár szolgáltatását már november óta használhatták az érdeklődők, a hivatalos átadásra viszont március közepéig kellett várni. tegnap 14:22 Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton közélet Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. 2026. március 16. 16:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.