Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Nevelőszülők napja az állatkertben

2013. szeptember 17. 8:55 // Forrás: Veszprém Zoo
Nevelőszülői családokat és az általuk gondozott gyermekeket és fiatal felnőtteket látták vendégül vasárnap az állatkertben.

Az immár második alkalommal szervezett programon közel háromszázan vettek részt. Az állatkert célja, hogy egy élményekben gazdag nappal kedveskedjenek ezeknek a családoknak, emellett az is, hogy felhívják a figyelmet a nevelőszülői hálózatra, az ott végzett önzetlen, ám igen embert-próbáló hivatásra.

A Veszprémi Állatkert kiemelt figyelmet fordít a nehéz helyzetben élő embertársainkra. Erről tanúskodnak az akadálymentesített épületek, mellékhelyiségek és a minden év június első péntek délutánján megrendezett Dream night is, amikor a tartósan beteg, illetve hátrányos helyzetű gyerekeknek kedveskednek egy élménylátogatással.

vehir.hu
további cikkek
Esküvők, konferenciák, bulik helyszíne – ahol a vendég számít közélet Esküvők, konferenciák, bulik helyszíne – ahol a vendég számít A veszprémi Menekülj Szórakoztató Központ neve eddig egyet jelentett a minőségi szabadulószobás élményekkel és a barátságos, családias hangulattal. Ez azóta sem változott, az elmúlt időszakban azonban nagy lépést tettek előre: megnyitották saját rendezvénytermüket, ami azóta esküvők, konferenciák, workshoppok, sajtótájékoztatók vagy akár magán jellegű bulik kedvelt helyszíne. 2025. november 26. 15:25 Suhanunk a vízen: mivel lovagoljuk meg a Balaton hullámait? Balaton Suhanunk a vízen: mivel lovagoljuk meg a Balaton hullámait? A Balaton vízisport-kínálata már messze túlmutat a régi idők hagyományos lehetőségein, a vitorlázáson, evezésen vagy vízibiciklizésen. A magyar tengeren számos innovatív, újfajta mozgásforma kipróbálására nyílik lehetőségünk. 2025. augusztus 8. 11:07 Őszies idő, változatos zenei kínálat és egy zenélő bringóhintó – így indult az idei Utcazene Fesztivál utcazene Őszies idő, változatos zenei kínálat és egy zenélő bringóhintó – így indult az idei Utcazene Fesztivál Az Utcazene Fesztivál 2000 óta színesíti meg a veszprémiek nyarát folyamatosan fejlődő és változatos programjaival. Ez csütörtökön sem alakult másként, a hétköznap ellenére is megtelt a város emberekkel és a világ különböző pontjairól jött előadókkal. 2025. július 18. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.