Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Értékek mindenhol találhatók

2013. szeptember 18. 22:03
A helyi értékekről, a hungarikumokról, és az értékőrökről volt szó a szerdai „Szeresd a magyart!” című előadáson a Városi Művelődési Központban.

Dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő, a Hungarikum Bizottság Értéktár Koordinációs megbízottja előadásában elmondta, 2008-ban született országgyűlési határozat a hungarikumok védelméről. Elhangzott, ennek hatására Veszprémben 2009-től kezdték el a helyi értékeket feltérképezni. A politikus kiemelte, fontos eleme a programnak az alulról szerveződő jelleg. Értékek minden településen találhatók, feltérképezésük pedig az ott élőknek mehet legjobban – tette hozzá. A munka olyan sikeres volt, hogy az év végére már kialakult a megye első hungarikum klubja. Az előadó közölte, 2010-ben a mozgalom bekerült a köztudatba, és egyre többen csatlakoztak hozzá. Azóta már három kötetet is sikerült kiadniuk.

Elhangzott, egy érték kétféleképpen válhat hungarikummá. Első mód, hogy valami a törvény erejénél fogva hungarikum  – ez a kevésbé gyakori. A második, és elterjedtebb mód pedig hogy egy helyi értéket felterjesztenek a megyei értéktárba, majd onnét az országosba, ott pedig a legkiválóbbak megkapják a hungarikum minősítést – fejtette ki az előadó. Kiemelte, ez nem azt jelenti, hogy ami kisebb értéktárban van, annak alacsonyabb a rangja, hiszen minden érték ugyanolyan fontos.

A program másik fontos eleme az értékőr mozgalom, melynek a célja a fiatal önkéntesek bevonása a helyi értékek megőrzésébe. Ennek az indulásáról Hoffner Tibor, a program koordinátora beszélt. Elmondta, az értékőrök kreatív csoportmunkában vehetnek részt, erősíthetik helyi identitásukat, megtapasztalják az önkéntes munka szépségét, nem mellesleg egy nagyon jó csapatban dolgozhatnak. A fiatalok először egy felkészítő képzésben vettek részt, majd megindult az adatok összegyűjtése és rendszerezése – tudhattuk meg. A munkájukat egy fórummal és kiállítással zárták az önkéntesek.

Bazsó Gabriella, aki szintén a program koordinátora, az értékőr hálózat bővítéséről beszélt. Elmondta, a második körben a módszerek ugyanazok voltak, csak a helyszín tevődött át. Az összegyűjtött értékeket ez alkalommal a Művészetek Völgyében mutatták be. A gyűjtés harmadik fordulóját Sümeg környékén végzik majd az önkéntesek – árulta el a koordinátor.

Horák János

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.