Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
8°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
8°C

Nagyvázsonyban advent minden napja ünnep / Élő Betlehem és a jótettek karácsonyfája

2008. december 1. 14:45
Vasárnap meggyújtották az első gyertyát a nagyvázsonyi kisiskola udvarán álló adventi koszorún, és bevezették barikát az életnagyságú élő Betlehembe. Nagyvázsonyban az elmúlt évek során komoly hangsúlyt fektetnek a népi hagyományokra, melyek közül is talán a legfontosabb a karácsonyra való készülődés.
Az Adventi Örömöket széles összefogással szervezik most már harmadik éve.  A feladatokból részt vállalnak az önkormányzat mellett a civil szervezetek, sőt a családok is. A kisiskola udvarán életnagyságú Betlehem várja az ünnepre készülőket, élő állatokkal és szalmabábokkal. A bábuk készítője, Somogyi Imre bácsi néhány napja költözött el tőlünk, vasárnap már fentről láthatta, ahogy a gyermekek körültáncolják Betlehemét.

 
Barika, Kecske és Szamár -élő állatok a Betlehemben

Egészen karácsonyig minden vasárnap összegyűl majd itt a falu apraja-nagyja, hogy együtt gyújtsák meg az újabb gyertyákat. Illetve az utolsó két hétben mindennapos programokkal várják, elsősorban a gyermekeket, akik kézműves foglalkozásokon készíthetnek például karácsonyfadíszeket. Szintén a kisiskola udvarán állítják fel a gyermekek karácsonyfáját, amit jótettekkel díszítenek fel. Az ötlet Hajdú Judittól, a Kengyel Alapítvány vezetőjétől származik. A fa teljesen üresen kerül ki az udvarra, és a szülők dolga lesz, hogy azt feldíszítsék, de nem akárhogyan. Minden alkalommal, ha gyermekük, valami jócselekedetet hajt végre, a szülőnek kell készítenie egy fadíszt, amit a család együtt helyez el a gyermekek karácsonyfáján. December 19-én pedig kigyúlnak a fények, és kiderül, mennyire jók, önzetlenek és segítőkészek a nagyvázsonyi gyerekek.


Az adventi koszorú első gyertyáját Horváth Zsolt országgyűlési képviselő gyújtotta meg

Szintén a nagyvázsonyiak karácsonyát teheti teljesebbé az a testvértelepüléseket is bemutató képeskönyv, melyet karácsonyig minden háztartásba eljuttatnak majd, nem csak Nagyvázsonyban, hanem a testvértelepüléseken is. Az „Európa a polgárokért” programra még 2007-ben pályázott a település, melyet Falkenbergeben, az egyik testvértelepülésen egy megbeszélés sorozat követett. A könyv melyet szintén vasárnap mutattak be a nagyvázsonyi csárdában három település történetéről, és azok barátságáról mesél. Nagyvázsony, az erdélyi Gidófalva és a bajor Falkenberg kapott helyet a kötetben. Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere a könyvbemutatón elmondta, hogy bár különböző nyelveket beszélünk, és a történelem viharai elszakítottak bennünket egymástól, sok a közös bennünk. Ezeket a közös értékeket kívánja bemutatni a kötet. A község első embere az az unió előnyeire, de hátrányaira is felhívta a figyelmet. Bizonyos uniós elírások, túlszabályozások lehetetlen helyzetbe hozhatják a falvakat. Bár jó dolog, hogy a határokat eltöröltük, ez még nem minden. Ez a könyv üzenete – mondta Fábry Szabolcs. A bemutatón két képviselő is megfogalmazta gondolatait a testvérkapcsolatokról. Dr. Sebestyén Gyula maga is Erdélyből származik. Olyan ünnepnek nevezte a könyv megjelenését, mely soha nem engedi elfelejteni azt az időszakot, amikor a barátság köttetett Gidófalvával. Az a dolgunk, hogy valahol otthon legyünk a világban. Ez a kötet, ha majd erdélyi testvéreink is a kezükbe veszik, azt fogja nekik üzenni, hogy otthon vannak, hogy gondolunk rájuk, és tartoznak valahová – mondta Sebestyén Gyula.

Csebi Pogány Péter, a német kisebbségi önkormányzat elnöke arra emlékezett, milyen nehéz is volt egy keleti államnak a kilencvenes években nyugaton testvérvárosi kapcsolatot találni. Mindenki azt hitte, segítségért, pénzadományért fordulunk hozzájuk. Sorban érkeztek is az elutasítások, mire Falkenberggel megkötetett a szerződés. A barátságot ápolni kell, mert ha nem teszünk érte valamit napra nap, elveszítjük egymást – jegyzete meg a nagyvázsonyi képviselő.

A kötet, mely színes fotókkal illusztrált, kétnyelvű minden családhoz eljut majd. Nagyvázsonyban és Falkenbergben ott lehet már a karácsonyfa alatt, Erdélybe viszont csak jövő év elején tudják eljuttatni.

 

Füssy Angéla
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. tegnap 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. tegnap 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. tegnap 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.