Dr. Mail József, az egyházmegye gazdasági helynöke köszöntőjében elmondta, az iskoláikban és óvodáikban hat százalékkal csökkent a gyermekek létszáma, ami az országos átlagnak megfelelő. Elhangzott, az egyházé lett a belvárosi tornaterem, több iskolát a megyében felújítottak, valamint energetikai korszerűsítést hajtottak végre.
A kitüntetéseket dr. Márfi Gyula érsek adta át. Arany fokozatú Gellért-díjat kapott Földi István, Mészáros Józsefné, Gyöngyösi Ildikó, dr. Hermann Istvánné, és Csikós Zoltánné.
A főegyházmegye idén alapította a Szent Imre-díjat, amit Bosco Szent János látogatásakor már kiosztottak a diákoknak. A Szent Gellért-díj átadóján még öt olyan nevelőt jutalmaztak, akik kiemelkedő munkát végeztek az ifjúság segítésében.

