A török hódoltság megszűnése után néhány évvel már volt nyoma a városi tanács működésének. Veszprém azonban még egészen 1870-es rendezett tanácsú várossá alakulásáig a püspökkel élt feudális függésben. 1930-ban jött egy ismételt átalakulás, amikor a település megkapta a megyei város rangot, 1990-től pedig megyei jogú városként működik.
Ebben az évben, az első szabad önkormányzati választáson az SZDSZ színeiben induló Dióssy László foglalhatta el a polgármesteri széket, amit aztán még 16 évig végig birtokolt.
2006-ban az őszödi beszéd kiszivárgása után teljesen átalakultak az ország, és így Veszprém politikai erőviszonyai is. A város vezetését az önkormányzatban negyedik ciklusát töltő Debreczenyi János vehette át, aki alpolgármesterként kinevezte a korábban balatonkenesei, majd a megyei önkormányzatban tevékenykedő Porga Gyulát, és a képviselőként újonnan indult Czaun Jánost.
2010-re ért be véglegesen az akkor négy éve kezdődő változás. Az önkormányzatban sok régi arc eltűnt, és sok új megjelent. Az átrendeződés mutatja, hogy ellenzéki politikus kizárólag kompenzációs listáról jutott be.
A polgármesteri széket Porga Gyula kapta, aki teljesen átalakította az alpolgármesterek felelősségkörét. A gazdasági-humán felosztás helyett a városüzemeltetés és városfejlesztés alapján válnak el a feladatok. Az előbbi területet a közigazgatási szakértő Némedi Lajos, az utóbbit pedig a táj- és kertépítész mérnök Brányi Mária kapta.
A polgármester a Veszprém hivatalos oldalára feltöltött önéletrajzában együttgondolkodásra és cselekvésre szólítja azokat is, akik rá szavaztak, és azokat is, akik nem. Az eltérő vélemény nem ok a széthúzásra – teszi hozzá.
Ez a szellemiség többnyire működik is. Természetesen adódnak kisebb konfliktusok, de a vörös fejjel üvöltözés, verekedés, tárgyak dobálása, állatok berángatása az ülésterembe (ezek más megyei jogú városokban mind megestek!), és az országos botrányok sikeresen elkerülték a várost az utóbbi években. Reméljük, ez a hidegvér a választási kampány alatt sem forr fel. Elvégre Veszprém a királynék városa, a közbeszéd hangneme már csak ezért is igazán maradhatna királynéhoz méltó.




