Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Párhuzamosan látni a múltat és a jelent

2013. október 3. 21:14
A Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark kulisszái mögé vezet be minket a Veszprém Portré aktuális száma.

Az állatok világnapjának előestéjén, október 3-án tartott bemutatót Tóth Loon, a Veszprémi Petőfi Színház színművésze nyitotta meg az Íródeák kávézóban Zsiga Henrik Mi közöm az állatkerthez? című tárcájának felolvasásával. Pethő Imre, a lap főszerkesztője elmondta, azért esett a választásuk az állatkertre a legújabb szám megtervezésekor, mert a zoo egyértelműen Veszprém legnagyobb turisztikai látványossága, amelynek érdemes egy kicsit a színfalai mögé is bepillantani. A Portré legfrissebb számában így többek között helyet kapott az állatkert története, bővebb információkat szerezhetünk a zoopedagógiáról, volt és jelenlegi igazgatókkal készült interjú, érdekes, színes sztorikat olvashatunk az állatgondozók mindennapjairól, Németh Viktória pedig a korábban a Veszprém Index internetes napilapnak írt állatmeséivel örvendezteti meg az olvasót.

Pethő Imre gondolatait támasztották alá Halmay György képviselő szavai is, aki szerint minden veszprémi lakosnak van egy, az állatkerthez köthető emléke. Elmesélte, annak idején a feleségével itt töltötték el az első randevújukat, aminek végül több mint húszévi boldog házasság lett a folytatása, így aztán bizonyosra veszi, hogy bárki, aki követi az ő példájukat, szintén kiegyensúlyozott, szeretetteljes családi életre számíthat.

Forrás: ZooForrás: Zoo

Az eseményen részt vett Török László igazgató is, aki mintegy rövid ívét adta az állatkert ötven évre visszatekintő múltjának és a jövőbe is betekintést engedett: Méltán lehetünk büszkék az intézményünkre, hiszen az állatkert a kezdeti nehézségek ellenére mára olyan turisztikai attrakcióvá nőtte ki magát, amit senkinek nem kell bemutatni, mert mindenki ismeri. Böbe majom neve nemcsak az idősebb generációknak cseng ismerősen, de a fiatalabb nemzedékek is még érdeklődve kérdeznek róla. Az elődök áldozatos munkájának köszönhetően egy gyönyörű szép állatkertet láthatunk, a jövő évtől kezdődő fejlesztések pedig reméljük, még inkább hozzátesznek majd ehhez. Újra lesz elefántunk és eddig nem látott állatok – fókák, pingvinek – is bemutatásra kerülnek – árulta el.

Az est házigazdái végül közös borozás fölött elköltött beszélgetésre és az állatkerti emlékek felidézésre invitálták a vendégeket.

Bertalan Melinda
Cseh Zoltán
további cikkek
A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában kultúra A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább. 2025. december 17. 15:25 Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene kultúra Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene Az elmúlt hetekben sokat olvashattunk arról, hogyan rabolták ki a Louvre-ot és kelt lába számos értékes 19. századi ékszernek – ezúttal azonban éppen az ellenkezőjéről szeretnék beszámolni: egyre gyakrabban fordul elő ugyanis, hogy a rendbontók nem visznek, hanem hoznak alkotásokat a múzeumokba. tegnap 19:09 "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre kultúra "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre Balázs Péter és a Veszprémi Petőfi Színház története számos ponton keresztezi egymást. A veszprémi teátrum társulatának tagjai portálunkon keresztül osztották meg legkedvesebb emlékeiket a pár napja elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészről és rendezőről. 2025. december 16. 22:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.