– Én csak a nagy elődök lábnyomait követtem a munkám során, akikhez méltón próbáltam továbbvinni a néprajzi hagyományokat. Jankó János, Herman Ottó letették az alapokat, amin Nagy László és Vajkai Aurél elindultak és mesterit alkottak, mi pedig követtük őket. Vajkai Aurél népi építészeti, népgyógyászati kutatásai, a házbéli életről, a halászat-vadászat hagyományait követő, paraszti életmódról folytatott népművészeti vizsgálatai nyűgöztek le engem is annyira, hogy Veszprémbe szegődjek néprajzkutatónak – mondta el előadása kezdetén Lackovits Emőke, a Laczkó Dezső Múzeum korábbi munkatársa.
Fotók: Oszkó Zsuzsa
1973-tól kezdve 35 éven át dolgozott néprajzosként, hogy a nagyközönséggel is megoszthassa a Bakony és a Balaton-felvidék falvainak történetét. Már pályája elején jelentős lépéseket tett a múzeum életében, az 1980-as évben, amely egyben a Gyermekek Nemzetközi Éve is volt, Fodor Zsuzsával együtt iskolatörténeti és néprajzi kutatásokat végeztek, ennek keretében mintegy 300 gyerektárgyat gyűjtött össze, köztük nagyjából hatvan gyerek viseletet.
Az egyházi év ünnepi szokásainak, jeles napjainak vizsgálata során két évig terepmunkát végzett, többek között olyan már feledésbe ment szokásokat elevenített fel, mint a termékenységvarázsló asszonyfarsang, vagy a pünkösdi bohóc, amely során a falu lakói zöld ágba burkolták magukat, majd vízzel lelocsolták őket az aranyat érő májusi eső biztosításaképpen.
A kutatásokról több film is készült, a legutóbbit Szaksz Balázzsal, az intézmény közönségkapcsolatok és marketing osztályának vezetőjével közösen vették föl. Népművészeti kutatásokat végzett, vizsgálta a templomon kívüli vallásgyakorlást, az emberélet fordulóinak szokásvilágát. Ezek néha bámulatos, de egészen megrázó élmények tudtak lenni, mint amikor Kővágóörsön részt vehettem az úgynevezett halott lakodalmán - fogalmazott.
Egy múzeum alapját mindig a tárgyak képezik, Lackovits Emőke ebben is termékenyen részt vett - teljesen új gyűjteményeket hozott létre és a már meglévőket gazdagította. Vajkai Aurél viseleti gyűjteményét főleg női és kisnemesi viseleti darabokkal bővítette, egyebek mellett neki köszönhetjük Kiss Ilona textilgyűjteményét, a Népi Vallásosság Tárgyi Emléke gyűjteményt.
1981 és 2006 között számos kiállítást szervezett, például a Népi Szakrális Emlékek, az Adventtől Adventig, az Ünnepek és találkozások, az Istenek alkotásra készülő alkotások című kiállításokat, de az ő nevéhez köthető Iszkázon a Nagy László Emlékház is. Vezetett monografikus gyakorlatokat, együtt dolgozott levéltárosokkal, az intézményben végzett feladatai mellett a Múzeumbaráti Kör néprajzi csoportját vezeti, 1995 és 2007 között országos szakfelügyelő volt, oktatóként is jegyzik. Munkásságát monográfiák, tanulmányok, katalógusok, önálló kötetek őrzik, társszerzőként is több helyütt közreműködött. Kiemelkedő tevékenységéért kitüntetésben is részesítették, Gizella és Móra Ferenc-díjas, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét is megkapta.
- Olyan szakma az enyém, amit nem lehet abba hagyni, mindig elkísér. Hiszem, hogy az ember küldetést kap a világra jöttekor, és egyben talentumot is, amivel majd el kell számolnia. Engem mindig rengetegen segítettek, a családom, a kollégák, amiért rendkívül hálás vagyok, de talán a magam részéről is már 85 %-ban teljesítettem a feladatom – vallotta.
