Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Két keréken a városban

2013. október 10. 19:25
Modern kerékpárforgalmi létesítmények tervezése címmel tartott szakmai napot csütörtökön a Veszprém Megyei Mérnöki Kamara és a Magyar Kerékpárosklub.

A fórumon a kerékpáros közlekedés kultúrája és a jelenlegi kerékpárutak hálózatának bővítése került előtérbe. Brányi Mária alpolgármester köszöntőjében beszámolt a térségben megvalósult kerékpáros fejlesztésekről, az augusztus végén átadott bicikliútról, ami Nemesvámost köti össze Veszprémmel, valamint tájékoztatott az éppen készülő, Bándot és Márkót a megyeszékhellyel összekötő szakasz munkálatairól. 

László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke szerint fontos, hogy a kerékpározás szervesen hozzátartozzon a közlekedéshez és a városi fejlesztések során minden esetben figyelembe kell venni a kerékpárosok igényeit. A szakmai nap célja, hogy ezt a szemléletmódot és a megvalósításhoz szükséges eszközöket bemutassa az érdeklődőknek. László János hozzátette, hogy nem az a cél, hogy ezentúl mindenhova biciklizzünk, hanem hogy képesek  legyünk ésszerűen megválasztani, hogy mikor ülünk autóba és mikor pattanunk a nyeregbe. 

A nap folyamán a Magyar Kerékpárosklub tagjai közlekedéspolitikával, közlekedésbiztonsággal , a kerékpározás integrációjával és a kerékpáros létesítményekkel foglalkozó előadásokat tartottak, melyeket vita követett a Városházán megtartott rendezvényen.

Csepely Máté

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.