Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A sport összehozza a nemzetet

2013. október 11. 10:20
A sportot támogatni olyan befektetés, ami hosszú távon térül meg, de akkor kamatosan hozza vissza a ráfordított tőkét – hangzott el a gondolat Borkai Zsolt olimpiai bajnok, MOB elnök, Győr város polgármesterének előadásán a Verancsics Akadémia keretében.

Borkai Zsolt A sport hatása az egyén és a társadalom fejlődésére címmel tartott előadást a Verancsics Akadémián a Dubniczay Palotában. Beszédében a fiatalság és a sport kapcsolatát, a példaképek fontosságát hangsúlyozta. Kitért arra, milyen büszkeséggel tölti el, hogy 2017-ben Győr adhat helyet az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak. A kétévente rendezett olimpiai bajnokságon rendszeresen 4-5000 14-18 év közötti sportoló indul kilenc sportágban, amelyek közé a MOB kérésére most már hazánk egyik legeredményesebb sportágát, a kajak-kenut is felvették. Az egykori sportoló szerint ez a fesztivál kiváló ösztönzési lehetőség a fiataloknak, hiszen pontosan megadja mindazt, amire szükségük van: példaképeket állít – több hazai olimpikonunk is itt kezdte pályafutását –, célt ad és biztosítja azokat az állomásokat, ahol a sportolók lemérhetik, hol tartanak. Egyben ezek azok az elemek, amelyek a legjobban mutatják a sport fontosságát is – mondta el a MOB elnök.

Borkai Zsolt szerint aki gyerekként megszereti a mozgást, a sportot, annál ez aztán egész életében igényként fog megjelenni. Ezért is örül neki, hogy az iskolákban bevezették a minden napos testnevelést, ami szerinte a szellemi kapacitásra is nagyon pozitívan hat, és nem megy a tanulás rovására. Ő maga hat éves korában kezdett el tornázni, később a híres edző, Röck Samu tanította.

- Ő nevelte belénk azt a versenyszellemet, ami a mai napig elkísér. Minden egyes alkalommal, amikor a szüleink vagy bárki más meglátogatott minket az edzéseken, be kellett mutatnunk, hol tartunk, ugyanúgy, mintha komoly versenyen vennénk részt. De nem csak ezt tanultuk meg. A sport céltudatossá formált bennünket, arra tanított, hogy amit teszünk, azt elegánsan tegyük, az ellenfelet tisztelve, ösztönzött, hogy sikereket és teljesítményeket érjünk el, és minderre a tudásra akkor jöttem rá igazán, amikor befejeztem a sportolói karrieremet és egészen más szituációkban kellett helyt állnom – mesélte élményeit Borkai Zsolt.

De a sport az „együtt” erejére is felhívta a figyelmét. Bár mindig is egyéni sportoló volt, a sikerekig vezető úton nagyon sokan segítették, így vallja, hogy az igazi eredményekhez összefogás kell, amit 2006 óta, polgármesterré választása óta még inkább szem előtt tart.

A MOB elnök kiemelte, mennyire fontosnak tartja a példaképek szerepét is. Generációkat kell felépíteni és sportra buzdítani, aminek a közvetítésében rengeteget tudnak segíteni a jó példák. A sportot támogatni ugyanis mindig sokba kerül, ami ráadásul nem azonnal térül meg, viszont hosszú távon pozitív hatással bír az egészségre, így aztán például kevesebbet kell költeni gyógyszerekre, ami a társadalom szempontjából is hasznos. Az Olimpiai Bizottság felelőssége az, hogy ezeket a támogatásokat jól használja fel, a példaképek, az olimpikonok pedig abban tudnak segíteni, hogy tartalommal töltik meg a sportot.

- Igazi felüdülés volt Magyarországnak a londoni olimpia, az, hogy sikereket értünk el, és hogy ezeknek együtt, egy nemzetként tudtunk örülni. Jó volt átélni újra, hogy ez is egy teljes olimpia volt, és hogy mindenki büszke volt arra, hogy magyar. Akárcsak azt, hogy igazi csapatként vettünk részt az olimpián, a versenyzőink közösen szurkoltak a másikért, és olyan nemes gesztusokat tettek, mint például Gyurta Dani. Ez az, amit hosszú távon fenn kell tartanunk: bázist építeni, a tehetséges, és a rendre szépen megszólaló olimpikonjainkkal népszerűsíteni a sportot és továbbvinni azt az érzést, amit az olimpiai nyújtott.

Bertalan Melinda
vehir.hu
további cikkek
Gömbölyödő nép a magyar gasztronómia Gömbölyödő nép a magyar Szeptember 23-án Az étel étterme című beszélgetéssel indult útjára a Pannon Kultúrklub a Papírkutyában, mely esemény a Pannon Egyetem 75 éves jubileumához kapcsolódott. A moderátor Hajas Bálint, a Vehir.hu főszerkesztője volt, aki Dudás Katalin gasztropszichológust valamint Forgács Attila pszichológust, a Pannon Egyetem docensét kérdezte. tegnap 21:22 Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. 2024. szeptember 30. 11:53 A fény éltetői mi vagyunk kultúra A fény éltetői mi vagyunk A Szent Mihály-napi búcsú vasárnapi szentmiséjét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be a Szentháromság téren, aki számos gondolatot intézett a fiatalokhoz. 2024. szeptember 30. 14:58 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. 2024. szeptember 29. 19:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.