Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Amiben hisz az ember, azt meg kell osztania másokkal

2013. október 12. 18:23
„Őseink hite a jövőnk reménye” címmel tartott előadást és mutatta be könyveit gróf Nádasdy Borbála péntek délután Veszprémben.

Nádasdy Borbála elmondta, nagyon fontosnak tartja, hogy amiben az ember hisz, azt megoszthassa másokkal, számára pedig 1956 különösen jelentős ebből a szempontból. Ekkor kényszerült elhagyni az országot, azóta, az első bécsi éveket leszámítva él Franciaországban, de szíve örökre Magyarországhoz húzza. Büszke rá és szerencsésnek érzi magát, hogy könyveiben megírhatta emlékeit, a bemutatók révén járhatja az országot, megoszthatja másokkal a hitét és felhívhatja a figyelmet a hazaszeretetre.

A grófnő szerint óriási a különbség aközött, amikor ’56-ban tömegek hagyták el az országot és ma, amikor a fiatalok a jobb anyagi helyzet reményében vándorolnak ki. Pedig fontos, hogy az ifjúság tudja, az ’56-os magyar fiatalok azért is áldozták fel magukat, hogy a ma gyermekei itt tanulhassanak. A gazdasági emigráció nem emigráció, és a jólét, a vagyon hajszolása csak morális válsághoz vezet. A pénz egyáltalán nem mindegy, és ezt a nagybátyám, Nádasdy Ferenc példája is bizonyítja. A mi családunkat sosem kárpótolták, és mi ezt nem is kértük, mert anyagilag nem lehet pótolni egy ilyen borzasztó tragédiát. Nádasdy Ferenc csupán annyit kért, amikor hazajött, hogy a nádasdladányi kastélyt javítsák meg. Létrehozta a környezetvédelemmel és a művészetekkel foglalkozó Nádasdy Alapítványt, aminek a mai napig nyoma maradt. Az építészek pedig immár pénz nélkül is folytatják a kastély helyreállítását. Erről kéne meggyőzni az embereket, hogy pénz nélkül is lehet haladást elérni – jegyezte meg a grófnő.

Nádasdy Borbála és férje, JeanNádasdy Borbála és férje, Jean

Hozzátette, fontos, hogy vigyázzunk a jövőnkre és a szép, magyar nyelvünkre. Olyan egyedülálló nyelv ez, amely képes összetartani bennünket, és ez az, ami miatt a magyarok mindig fenn fognak maradni.

A rendezvény második felében Pintér Kornél, az 56-os Forradalom és Szabadságharc Emlékéért Alapítvány elnöke tett fel kérdéseket az eddig megjelent négy kötetre (Zagolni Zabad?, A szabadság zaga, Maradni zabad!, Ízes élet) vonatkozóan. Nádasdy Borbála mély átéléssel, szeretettel és sok humorral idézte fel életútjának egy-egy pontját: a gyermekkor földi paradicsomát, a menekülés, a megbélyegeztetés, az osztályidegenség éveit, Alsóperétől Balatonalmádin át Veszprémig, a Honthy Hanna öltöztetőjeként eltöltött időszakot, emigrációját külföldre, filmszínésznői pályafutását majd pedig a hazatérését. Én a könyveimben azt akartam őszintén megírni, amit átéltem. A sok szenvedést, a családom elvesztését, a külföldre menekülést, amelyek ellenére mégis gyönyörű életem volt. Boldog vagyok, hogy a három dolog, amit szerettem volna elérni, teljes mértékben sikerült: családot alapíthattam, találtam egy munkát, ami a hivatásommá vált és a franciákkal is megismertethettem a magyar kultúrát – fogalmazott.

A könyvbemutató végén Pintér Kornél jubileumi kitüntetést nyújtott át Nádasdy Borbálának ’56 szellemének megőrzéséért.

Bertalan Melinda
vehir.hu
további cikkek
A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában kultúra A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább. 2025. december 17. 15:25 Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene kultúra Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene Az elmúlt hetekben sokat olvashattunk arról, hogyan rabolták ki a Louvre-ot és kelt lába számos értékes 19. századi ékszernek – ezúttal azonban éppen az ellenkezőjéről szeretnék beszámolni: egyre gyakrabban fordul elő ugyanis, hogy a rendbontók nem visznek, hanem hoznak alkotásokat a múzeumokba. tegnap 19:09 "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre kultúra "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre Balázs Péter és a Veszprémi Petőfi Színház története számos ponton keresztezi egymást. A veszprémi teátrum társulatának tagjai portálunkon keresztül osztották meg legkedvesebb emlékeiket a pár napja elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészről és rendezőről. 2025. december 16. 22:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.