Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
9°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
9°C

Az MSZP feljelenti a Fideszt hazaárulózásért

2013. október 12. 19:53
Amennyiben Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője nem tudatmódosító szerek hatása alatt vádolta politikai ellenfeleit hazaárulással, akkor jogi lépéseket tesznek a szóvivővel és a Fidesszel szemben – jelentette ki Török Zsolt, az MSZP szóvivője szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.

A személyi döntésekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy az MSZP egy demokratikus párt, ahol testületek döntenek arról, hogy kik kerülnek fel különböző listákra. Az MSZP egy megújult párt, ahol fiatal, tehetséges politikusok vannak az országos lista első 30 helyén, miként az európai parlamenti listán is. Nem a párt vezetője dönt arról, hogy ki képviselheti Magyarországot – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy az MSZP-ben szavaznak a jelöltekről, nem csalnak úgy, „mint a fideszesek Baján”, ezért arra szólította fel a nagyobbik kormánypártot, hogy a vasárnapi választáson viselkedjenek tisztességesen.

Török Zsolt a rezsicsökkentésről elmondta, hogy kormányra kerülésük esetén megtartják a Fidesz „egyetlen jócselekedetét”. Az MSZP ugyanakkor igazságosabb, fenntarthatóbb rezsicsökkentést próbál elérni úgy, hogy energiatakarékos beruházásokat támogatnak, uniós forrásból, aminek eredményeként akár 30-40 százalékos energiamegtakarítás is elérhető, így csökkentik a költségeket. Hozzátette: az élelmiszerek áfáját 22 százalékponttal 5 százalékra mérsékelnék, így mérsékelnék az emberek megélhetési költségeit, és teremtenének több tízezer munkahelyet az élelmiszeriparban.

vehir.hu
további cikkek
CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk közélet CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. tegnap 13:17 Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' közélet Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' Kiemelkedő gazdasági eredmények, rekordszámú új munkahely és világviszonylatban is egyedülálló családtámogatási rendszer áll szemben egy formálódó háborús világkorszak veszélyeivel Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter szerint, aki csütörtök délután a veszprémi Agóra előtt tartott lakossági fórumán világította meg az áprilisi sorsdöntő választás valós súlyát, miszerint a cél a hazai sikerek megvédése és Magyarország békéjének garantálása. ma 9:39 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. 2026. március 20. 10:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.