A rendészeti törvény módosításával kibővült jogkörrel rendelkeznek a közterület felügyelők, s a szabálysértési, a közúti közlekedés rendjéről szóló, valamint a felügyelői törvény alapján járhatnak el, s mint intézkedésre jogosult hivatalos személyek igazoltathatnak, előállíthatnak, egy képzést követően pedig bilincset és rendőrbotot is kapnak hamarosan.
Veszprém közigazgatási területén látunk el gyalogos és gépkocsizó szolgálatot a rendőrökkel, illetve a polgárőrökkel közösen, továbbá minden rendezvénybiztosításon is ott vagyunk – mondta el érdeklődésünkre Réfi Ferencné, a 11 fős közterületi csoport vezetője, akitől a közterület felügyelők munkájával kapcsolatosan kértünk bővebb felvilágosítást. A lakossági panaszok többsége köztisztasági szabálysértés, koldulás, vagy csendháborítás miatt érkezik hozzájuk, de a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése, valamint az ebtartásra vonatkozó törvény be nem tartása miatt is szankcionálnak. – A bejelentők többnyire idős emberek, sokszor azonban olyan esetben keresnek minket, ami nem minősül szabálysértésnek, például a lakótelepen pattog a labda és nem tudnak pihenni – idéz fel egy nem ritka esetet a csoportvezető.
A bejelentést azonban ki kell vizsgálni, elmenni a helyszínre, jegyzőkönyvet készíteni, ami 1-2 órát is igénybe vehet, más, fontosabb esetektől elvonva az energiát – ezt már az egyik közterület-felügyelő mesélte el nekünk, amikor közösen járőröztünk a Jutasi úti lakótelepen, hiszen a legtöbb hívás innen érkezik, ami természetes, figyelembe véve, hogy a legtöbb ember ebben a városrészben él. Koncentráltabban is figyelnek erre a körzetre a közterület-felügyelők, mindennaposak az ellenőrzések.
Figyelmeztetés, helyszíni bírság 5-50 ezer forintig, valamint feljelentés – ezekkel a szankciókkal élhetünk egy-egy intézkedés esetén, de minden esetben tettenérés szükséges – sorolja Réfi Ferencné. A szabálysértési díj mértékét a közterület felügyelő határozza meg 5-50 ezer forint között, ezen kívül vannak a fix büntetési tételek (mint például a megállni, vagy várakozni tilos tábla figyelmen kívül hagyása, ami fix 10 ezer forinttal büntethető), valamint a közigazgatási bírság (például mindkét irányból behajtani tilos figyelmen kívül hagyása, ez fix 30 ezer forint, engedély nélküli parkolás rokkantaknak fenntartott helyen, fix 50 ezer forint). Az utóbbi két esetben nincs mérlegelési jogköre a felügyelőnek. – Méltányosságot sem gyakorolhatunk, a bírság kiszabását követően jogorvoslati lehetőséget szabálysértési eljárás keretében lehet kérni a rendőrségen – húzta alá a csoportvezető, hozzátéve, elsődleges céljuk a prevenció, s ha annak nincs hatása, akkor jön csak a büntetés.


