Némedi Lajos alpolgármester ünnepi beszédét Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című művéből kiragadott idézettel kezdte, majd összefoglalta 1956. október 23-a és az azt követő hetek eseményeit.
Az alpolgármester szerint, ha visszatekintünk történelmünkbe, hasonlóságot láthatunk az 1848-49 forradalom és szabadságharc eseményeivel. A márciusi ifjaknak és az 56-os szabadságharc résztvevőinek a célja ugyanaz volt. Követeléseiket és érdekeiket nagyobb tömegekkel szerették volna megismertetni. Ez a fontos szerep nem csak lehetőség, hanem felelősség is, amivel lehet élni és visszaélni. Mindkét forradalomnak volt néhány győztes napja, amikor hitték, hogy győzelmük tartós változásokat hoz, de az illúzió hamar szertefoszlott.
Némedi Lajos hangsúlyozta, hogy 1956 megünneplésének nagy a tétje. Emlékezni, emlékeztetni, tükröt tartani és tükörbe nézni kell. Összefogásra van szükség, melyben mindenkinek hozzá kell tenni a maga részét, a közös cél elérése érdekében.
Az alpolgármester ünnepi köszöntője után Pintér Kornél a Magyar Vidék Országos 56-os Szövetségének elnöke és Dr. Tölgyesi József nemzetőr alezredes vehette át a Nemzetőrség Becsületrend Lovagkeresztjét.
A megemlékezés végén a résztvevők megkoszorúzták a Veszprém Megyei Rendőr-Főkapitányság épületében található emléktáblát.


