Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Egy színpadon az ellenzék

2013. október 23. 13:11 // Forrás: mti
Közösen ünnepelt és egyúttal demonstrált Budapesten az Együtt 2014, a Párbeszéd Magyarországért, az MSZP és a DK. Cikkünk folyamatosan frissül.

13:13 | Érkeznek a Szolidaritás tagjai (mti)

A Magyar Szolidaritás Mozgalom szimpatizánsai vonulnak a Lánchídon a Műegyetem előtti délutáni ellenzéki demonstrációra 2013. október 23-án. A menet elején középen Kónya Péter, a Szolidaritás elnöke. MTI Fotó: Illyés Tibor

13:20 | Emléktábla a szobordöntés helyszínén (origo)

A Clark ádám téren leleplezték az emléktáblát a szobordöntés helyzsínén. Az emléktáblán ez áll: „Itt állt 29 percig Orbán Viktor polisztirolhab-műgyanta szobra”. A leleplezéshez nem akármilyen zenét választottak, Edit Piaf „Je ne regrette rien”, azaz „Nem bánok semmit sem” című sanzonját.

Fotó: Mudra László - OrigoFotó: Mudra László - Origo


14:05 | Elkezdték a kormánykárosultak gyűlését (mti)

Mégsincs mindenki a közös ellenzéki színpadon. A Jobbik október 23-i demonstrációja Kormánykárosultak nagygyűlése címmel néhány száz ember részvételével kezdődött meg a budapesti Vértanúk terén. Az eseményen civil szervezetek képviselői szólalnak fel a devizahitel-károsultak és a termőföld védelme mellett.

Az árpádsávos, székely és jobbikos zászlókkal megjelent résztvevők a beszédeket követően egy traktor felvezetésével vonulnak át a Deák térre, ahol a Jobbik nagygyűlésén felszólal többek mellett Vona Gábor, az ellenzéki párt elnöke.


14:18 | Kónya: Orbán élő bálvány (mti)

Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom (Szolidaritás) elnöke élő bálványnak nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt, akihez - tette hozzá - "ma tízezrek fognak vonulni, hogy éltessék" őt.

A szervezet menete szerda délben indult el a fővárosi Széchenyi térről a délutáni összellenzéki demonstráció helyszínére. A tömeg - a szervezők becslése szerint mintegy ezer ember - egy rövid időre megállt a Lánchíd budai hídfőjénél, ahol Kónya Péter beszédet mondott. A mozgalom elnöke megemlékezett '56 hőseiről, akik összefogtak és közösen fellázadtak egy rezsim ellen.

Beszédében úgy fogalmazott, a demokratikus ellenzék ma végre együtt fog tüntetni, és emlékezni 1956 hőseire, reményei szerint a demokratikus politikusok felelősen fognak beszélni és cselekedni az elkövetkezőkben.


14:20 | Juhász: Orbán igazságtalan (hvg)

Orbán egyetlen dologban igazságosak, hogy mindenkivel igazságtalanok - mondta Juhász Péter, az Együtt-PM Szövetség társalapítója. A szervezeők kiosztottak 10 ezer tollat, szerinte ezzel lehet leváltani Orbán Viktort. ezzel kell két darab ikszet behúzni a választásokon.


14:25 | LMP: 1956 követeléseinek teljesítésével a mai napig adósok vagyunk (mti)

Nemcsak a Jobbik hiányzik a közös ellenzéki színpadról, az LMP is külön ünnepelt.

Schiffer András, az LMP társelnöke szerint az a küzdelem, amely elindította az 1956-os forradalmat a nemzeti függetlenség érdekében, olyan követeléseket hordozott magában, amelyek megvalósításával a mai napig adósok vagyunk.

Az országgyűlési képviselő szerdán a párt megemlékezésén a budapesti Új köztemető 301-es parcellájában azt mondta, az 1956-os felkelés egyszerre volt szociális forradalom és nemzeti függetlenségi szabadságharc, 1989 után viszont a követelések egyike sem teljesült.

Schiffer András közölte, a forradalom lényege a nemzeti függetlenség kivívása és egy olyan társadalmi, politikai rendszer megteremtése volt, amelyben a rendszerváltó elit sem volt érdekelt. Hozzátette: bár 1989 a legitimációs alapját '56-ból vette, alig szólt másról, mint az állami vagyon szétosztásáról.


14:40 | Bajnai: "Orbánország" és Magyarország között választunk (mti)

Bajnai Gordon szerint az embereknek 2014-ben arról kell dönteniük, hogy "Orbánországban" vagy Magyarországon akarnak élni.

Az Együtt-PM szövetség vezetője a baloldali ellenzéki pártok október 23-ai demonstrációján a budai Műegyetem rakparton azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök jéghegynek kormányozza Magyarországot, tönkreteszi a gazdaságot és az oktatást, és ezzel tönkreteszi a jövőt.

MTI Fotó: Szigetváry ViktorMTI Fotó: Szigetváry Viktor

De "Orbánország legyőzhető, Orbán Viktor megbuktatható. A kormányzása már megmérettetett és könnyűnek találtatott. Már csak le kell váltani" - jelentette ki Bajnai Gordon, hozzátéve, ez nem lesz könnyű, mert "övék a hatalom, övék a média, övék a pénz, velük van az erőszak". "De az erő velünk van" - mondta, hangsúlyozva, hogy a csendes többség fegyvere a toll, a szavazófülkében jó helyre tett iksz, amivel legyőzhetik a jelenlegi kormányt.


14:45 | Az Orbán Viktor-Nagy Imre párhuzam (origo)

Ungár Klára beszédében Nagy Imrét méltatta, ezért mérsékelt tapsot kapott a közönségtől. Azt mondta, hogy Orbán életútja a fordítottja Nagy Imre életútjának, hisz Orbán most stadiont épít Felcsúton, utoljára ilyet Ceasusescu tett. Szerinte a kormányfő kínaiak pénzéért ácsingózik, és közben elfelejti, hogy egykor Tibetért aggódott. Ungár Klára szerint Orbán és társai lenézik, és megalázzák a nőket. 


14:47 | Bokros újkommunistának nevezte a Fideszt (MNO)

A Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke, Bokros Lajos szerint a félelem áthatja mindennapjainkat. „2014-ben népszavazás lesz arról, hogy tűrjük-e a fortélyos félelem rendszerét. […] A Fidesz beszennyezi nemzeti jelképeinket. […] Még csak nem is jobboldali párt, hanem újkommunista”. Kiemeli, hogy egyedül az ő pártja képvisel konzervatív értékeket. Bokros „helyreállítaná a demokráciát” is.


14:51 | Kuncze és a kiskorúak (MNO)

Egy 56-os mondat után kanyarodott Orbán Viktorhoz a Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) elnöke, Kuncze Gábor. Véleménye szerint csak a politikai kiskorúak szavaznak Orbánra.

„A mi szégyenünk, ha Orbán maffiakormánya a nyakunkon marad”.


15:08 | Gyurcsány közös listát akar (hvg)

Nincs idő taktikázni, ezért kimondom: ha így folytatjuk, akkor jövőre veszíteni fogunk, elbukik a köztársaság ügye – kezdte felszólalását Gyurcsány Ferenc, aki úgy aposztrofálta magát, kétszer legyőzte Orbánt. A DK elnöke szerint "Magyarországot egy hazug gazember vezeti", ezért mennie kell.

Gyurcsány szerint egységes ellenzéki összefogás kell ahhoz, hogy Orbánt legyőzzék. Közös lista kell, közös miniszterelnök-jelölt, közös jelöltekkel - jelentette ki.

Mint mondta, az összefogás ellehetetlenüléséért nem Orbán, hanem "mi vagyunk a felelősek". Szerinte összefogást hirdetni nem elég, hanem meg kell teremteni a feltételeit.


15:16 | Nem leszünk gyarmat! (MNO)

Fodor is az összefogást hiányolja. „Azt akarjuk, hogy Magyarország ne legyen gyarmat. (...) Nem a külföldiek félemlítik meg a tanárokat stb., hanem egy belső politikai szervezet”.


15:32 |  Összefogást! Összefogást! (origo)

Mesterházy szerint Orbán hamarosan arról fog beszélni, hogy Magyarország jobban teljesít, pedig ez nem igaz. Szerinte Orbán elzárja az országot a nyugattól és a fejlődéstől, ő az, aki "fiatal demokratából egy őszülő despotává vált az elmúlt években. Ő az, akit le kell váltanunk, ő az, akit le is fogunk váltani, mert ez Magyarország érdeke". 

Mesterházy beszéde közben a tömeg egy része folyamatosan azt skandálja hangosan, hogy "Összefogást, összefogást!", és ez hangzik azután is, hogy levonult a színpadról. 


15:55 | Oszlik a tömeg a Műegyetemnél (origo)

Az ellenzéki rendezvény után lassan, fegyelmezetten vonulnak az emberek, és főként azt találgatják, hogy hányan lehettek a Műegyetemnél. Egy középkorú nő a tudósítónknak azt mondta, nagyon tetszett neki a nagygyűlés, jól érezte magát. Úgy látta, hogy Gyurcsánynak volt a legnagyobb sikere, bár ő személy szerint nem kedveli. A szónokok által emlegetett összefogás a legfontosabb szerinte is, bár ő Bajnait látná szívesen a közös miniszterelnök posztján. De most egyelőre hazamegy pihenni.

vehir.hu
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.