Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Buktuk a bringautat

2013. október 28. 22:42
Nagyon úgy néz ki, hogy nem lesz kerékpárút Veszprém és Bánd között, legalábbis a közeljövőben nem – jelezte az LMP.

A Lehet Más a Politika veszprémi szervezetének hétfői sajtótájékoztatóján Gerstmár Ferenc, a párt önkormányzati képviselője felhívta a média figyelmét a csütörtökre összehívott közgyűlés egyik napirendi pontjára. Egészen pontosan erre: »Döntés a „Hivatásforgalmi kerékpárút-hálózat fejlesztése a térségi elérhetőség javításához, a 8. sz. főközlekedési út tehermentesítése érdekében” című projekt visszavonásáról (Veszprém – Márkó – Bánd közti tervezett kerékpárút).«

A Veszprém-Márkó-Bánd közé tervezett kerékpárútra még 2011-ben nyert 500 millió forintot a három önkormányzat alkotta konzorcium, 100 százalékos intenzitással. A beruházás azonban azóta sem kezdődött meg, 22 magántulajdonban és 19 állami tulajdonban lévő ingatlan sorsát illetően ugyanis nem sikerült megállapodni. A kialakult helyzetet fel lehetne oldani a résztvevő községek településrendezési tervének módosításával, ennek felmérésére és szabályozására azonban Márkónak és Bándnak nincs pénze.

A városból kivezető kerékpárutak.Kékkel a már létezők, zölddel a tervezett csopaki, pirossal az elkaszált bándi (vehir infografika)A városból kivezető kerékpárutak.Kékkel a már létezők, zölddel a tervezett csopaki, pirossal az elkaszált bándi (vehir infografika)

Ezért kerül a veszprémi közgyűlés elé a projekt visszavonása, ami azt is jelenti, hogy vissza kell fizetni a pályázati támogatásból már lehívott összeget és annak kamatait, összesen nagyságrendileg 47 millió forintot.

Az LMP veszprémi csoportja elsősorban arra kíváncsi, ki a felelős ezért a kárért, illetve nem lenne-e jobb megoldás átvállalni a két település felmerült pluszköltségeit, mint veszni hagyni a beruházást?

A válaszokat a csütörtöki közgyűlésen kapjuk meg, amelyről természetesen ezúttal is percről percre tudósítunk.

Schöngrundtner Tamás

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.