Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

Rogán: szélesítsék ki az árfolyamgátat!

2013. november 4. 12:32 // Forrás: mti
A árfolyamgátba való belépés teljes megnyitását és a kilakoltatási moratóriumnak a teljes téli időszakra való kiterjesztését javasolja a Fidesz - közölte Rogán Antal, a kormánypárt parlamenti frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

 Az erről szóló, a devizahitelesek megsegítését összefoglaló törvényjavaslatot hétfő délben be is nyújtották az Országgyűlésnek. A politikus a Fidesz-frakció ülése után azt mondta, a tervek szerint a parlament még hétfőn meg is vitatja az előterjesztést, és azt - sürgősséggel - akár már kedden elfogadhatják a képviselők.

Az indítvány értelmében a kilakoltatási moratórium a teljes téli időszakra vonatkozna, azaz a jogszabály hatálybalépése után egészen április 30-ig.

Az árfolyamgáttal kapcsolatban Rogán Antal azt mondta: javaslatuk úgy szól, hogy a már működő árfolyamgát mindenkinek váljon hozzáférhetővé, aki eddig nem léphetett be. A jelenlegi feltételek lennének továbbra is hatályosak. Az árfolyamrögzítésnél ma számos belépési korlát van, így például az, hogy akinek 90 napon túli tartozása van, az nem veheti igénybe. Tájékoztatása szerint azonban több mint 150 ezer olyan család van, amelynek ilyen, 90 napon túli tartozása van, ám szeretné fizetni a hitelét, még nem indult el ellene végrehajtási eljárás, "ennek megfelelően az ő számukra megoldást jelenthet az árfolyamgát teljes kinyitása". Az árfolyamgátba való belépés ugyanakkor továbbra sem lenne kötelező.

Az árfolyamgát keretében a svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni, a rögzített árfolyamot legfeljebb öt évig, illetve a devizakölcsön lejártáig lehet alkalmazni. A rögzített és az aktuális árfolyam különbségéből adódó összeg egy gyűjtőszámlán halmozódik. A kamattörlesztés rögzített árfolyam feletti részét a bank és az állam átvállalja, az ügyfélnek csak a tőkerészt kell később visszafizetnie.

vehir.hu
további cikkek
Ingyenes lesz a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak Ingyenes lesz a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak A magyar kormány legújabb fiatalokat támogató intézkedése szeptember 1-től lépérvénybe. 2024. március 14. 12:35 Orbán Viktor: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei Orbán Viktor: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei A miniszterelnök optimista a következő két év gazdaságpolitikáját illetően; Orbán Viktor hétfőn Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett gazdasági évnyitó rendezvényen azt mondta: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei. 2024. március 4. 15:22 A pedagógusok és a szakápolók bérének emelését jelentette be Gulyás A pedagógusok és a szakápolók bérének emelését jelentette be Gulyás A parlamenti ciklus végére megduplázzák a tanárok bérét, és márciustól pedig átlagosan húsz százalékkal növelik a szakápolói alapbéreket – jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. 2024. január 18. 11:48 Kulcsszerepe lesz Navracsics Tibor új minisztériumának a magyar gazdaság sikerességében Kulcsszerepe lesz Navracsics Tibor új minisztériumának a magyar gazdaság sikerességében 2024. január 1-jén ugyanúgy kelt fel a nap, mint bármikor máskor, de a magyar közigazgatásban, azon belül a kormány intézményrendszerében mégis fontos változások mentek végbe. A száraz adminisztráción kívül az egyik ilyen változás hamarosan a hétköznapi emberek életét is érintheti, ráadásul egy veszprémi politikusnak, Navracsics Tibornak kell levezényelnie. 2024. január 9. 14:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.