Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A zene völgye

2013. november 9. 17:05
Nyílt napot tartott csütörtökön a Snétberger Központ Felsőörsön.

Már a harmadik évfolyamát indította a nyáron a Snétberger Zenei Tehetség Központ, az őszi kurzuson ezúttal is megnyitották a kapukat az érdeklődők előtt. 

Mészáros ZoltánMészáros Zoltán

A Snétberger Központban tehetséges, jellemzően – de nem kizárólag – roma fiatalok zenei fejlesztésével foglalkoznak. Eddig több mint 500 fiatalt hallgattak meg az ország minden táján és a szomszédos államok magyar anyanyelvű területein, közülük választják ki minden évben azokat a szerencséseket, akik összesen 12 hét erejéig a felsőörsi központba költözhetnek.

A fiatalok hat hetet a nyáron, három-három hetet pedig ősszel és tavasszal töltenek az intenzív kurzusokon, amelyeken reggeltől estig a zenei órák mellett marketinget, menedzsmentet, nyelveket és informatikát is tanulhatnak, a Svájci-Magyar Ösztöndíj Alapnak köszönhetően pedig az évközi fejlesztés is megvalósulhatott a fővárosi hétvégi foglalkozások és a folyamatos mentori támogatás által.

A galéria megtekintéséhez kattintson képünkre!

Mészáros Zoltán ügyvezető igazgató elmondta: a nemzetközi elismertségű tanárok kezei között a fiatalok maguk is keresett fellépőkké válhatnak, a központ diákjai eddig több mint száz órányi koncertet adtak már a Művészetek Palotájában, a Thália Színházban, a Művészetek Völgyében, a Szigeten, a VeszprémFest kísérőrendezvényein és számos európai nagyvárosban. Ezen a héten a fővárosi Bálna megnyitóján is részt vettek a Snétberger-tanítványok, akik május 3-án a Zeneakadémián adnak majd többórás kurzuszáró nagykoncertet.

A nyílt napon bemutatta tudását több diák, köztük Vadászi Vivien, Tóth Kamilla, Barbarics Csanád, Botos Renátó, Danyi Csaba, Lakatos Vilmos, Szajkó Adrián, Beri Áron, Puporka Lajos, Sárközi József és Bogdán Norbert.

A tájékoztató és a bemutatók után bepillanthattunk a foglalkozásokra is, melyekről számos képet találhatnak kapcsolódó galériánkban.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Gömbölyödő nép a magyar gasztronómia Gömbölyödő nép a magyar Szeptember 23-án Az étel étterme című beszélgetéssel indult útjára a Pannon Kultúrklub a Papírkutyában, mely esemény a Pannon Egyetem 75 éves jubileumához kapcsolódott. A moderátor Hajas Bálint, a Vehir.hu főszerkesztője volt, aki Dudás Katalin gasztropszichológust valamint Forgács Attila pszichológust, a Pannon Egyetem docensét kérdezte. tegnap 21:22 Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. 2024. szeptember 30. 11:53 A fény éltetői mi vagyunk kultúra A fény éltetői mi vagyunk A Szent Mihály-napi búcsú vasárnapi szentmiséjét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be a Szentháromság téren, aki számos gondolatot intézett a fiatalokhoz. 2024. szeptember 30. 14:58 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. 2024. szeptember 29. 19:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.