Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Útfelújítások csaknem kétmilliárd forintból Veszprém megyében

2013. november 14. 17:09 // Forrás: mti
Veszprém megyében 17 útszakaszon összesen 25 kilométer közút újul meg 1,8 milliárd forintból – közölte a Veszprém Megyei Kormányhivatal.

A beruházások két ütemben zajlanak, és a jövő tavasszal befejeződnek még azokon a szakaszokon is, amelyeken csak 2014-ben kezdődhetnek meg a munkálatok – jelezték. 

A közlemény szerint az első ütemben, még az idén, megújul a pápasalamoni bekötőút, a Tapolca-Sümeg és a Pápa-Homokbödöge-Ugod összekötőút két-két szakasza, valamint a Pápa-Szilsárkány, a Balatonfüred-Aszófő út, a Balatonederics-Sárvár-Sopron másodrendű főút és a Városlőd-Pápa-Győr másodrendű főút egy-egy szakasza.

Hozzátették: az időjárási körülmények, valamint a felújítási technológiák figyelembevételével akár még ebben az évben, de legkésőbb jövő tavaszra rendbe teszik a Veszprém-Zirc-Győr, a Veszprém-Tapolca, a Pápa-Veszprémvarsány másodrendű főút, valamint a Pápa-Sárvár, Balatonfüred-Tótvázsony és a Devecser-Pápa összekötő út egyes szakaszait.

Országszerte összesen 287 kritikus állapotú szakaszon, több mint 520 kilométeren végeznek útfelújítást.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.