Katanics Sándor emlékeztetett arra, hogy a 2010-es kampányidőszakban az országon számos helyen megjelentek az „Ítéletidő” feliratú plakátok, amelyeket a CBA tulajdonosai rendeltek meg. Ezek a tulajdonosok a választásokhoz közeledve most az alkalmazottaikat presszionálják arra, hogy vegyenek részt a Békemeneten.
Ezen a ponton egy idős hölgy kiabált közbe, aki azt hangoztatta, hogy ő is ott volt a Békemeneten, és hogy Orbán Viktor lesz a miniszterelnök. A hölgy többször is „szeretjük Orbán Viktort” kiabálással adott hangot véleményének. Katanics Sándor és Vadai Ágnes is hangsúlyozták, hogy ezzel az akcióval nincs problémájuk, ők ugyanis hisznek a szabad véleménynyilvánításban. Ezzel szemben ma az emberek nem merik elmondani, amit gondolnak, sokan félelemben élnek – jegyezte meg az önkormányzati képviselő.
Vadai Ágnes leszögezte: a CBA nem először kerül az érdeklődés középpontjába, annak idején a „lex CBA” törvénnyel a kormány plázastoppal igyekezett helyzetbe hozni a hozzá közel álló vállalkozókat. Most nyilvánosságra került egy levél, amelyben a dolgozóira próbál nyomást gyakorolni ugyanez a cég, de nem tudhatjuk, hány meg hány hasonló eset előzte meg ezt. „El lehet képzelni, hogy mi megy az állami szerveknél, milyen pressziót gyakorolnak a közszférában dolgozókra” - fogalmazott a képviselő.
A CBA személyhez fűződő jogok megsértése, valamint nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt jogi lépéseket kezdeményez a Demokratikus Koalícióval (DK) szemben - közölte az áruházlánc.
A DK vádjaira a CBA úgy reagált, hogy a két tulajdonosuk egy magánlevelet írt, amiben semmiféle kötelező érvényű utasítást nem fogalmaztak meg és a rendezvényről távol maradókat sem érte semmilyen retorzió.
A CBA csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében "érthetetlennek" és "mélységesen elítélendőnek" nevezte a párt tiltakozó akcióját. Hozzátették: a DK nem kalkulált azzal a felelősségével, hogy ártó szándékú "szervezkedésével" az áruházláncnál dolgozó - politikai szimpátia tekintetében is sokszínű - 35 ezer munkavállaló megélhetését is veszélyezteti.
„Nem tudjuk, mi volt igaztalan a vádakból? Hogy született egy ilyen levél? Vagy hogy ebben a levélben arra kérték a CBA dolgozóit, hogy lehetőség szerint vegyenek részt a Békemeneten?” - tette fel a kérdést a fejleményekre reagálva Vadai, aki hozzátette: állnak a bírósági tárgyalás elébe.