Hangsúlyozta, Orbán Viktor és kormánya azt ígérte, hogy Európa legversenyképesebb adórendszerét hozza létre, azt is kiemelték, egyszerűsítik az adóbevallást, csökkentik az adók számát, ezért akár egy söralátéten is elfér a személyi jövedelemadó bevallás. Nem mondta, hogy pohár, vagy hordó alátétre gondolt - vetette fel a politikus. Úgy vélekedett, az adórendszer bonyolultabbá vált, ezért ma a legkevésbé versenyképes országok közé tartozunk, amit tovább erősít a 30 új adónem bevezetése is.
Pál Béla kiemelte, a magyar társadalomra kivetett egykulcsos személyi jövedelemadó hátrányait. - A Századvég kutatója arra az eredményre jutott, hogy az egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadó által 444 milliárd forint esett ki az éves költségvetésekből, ezt igyekszik pótolni a Fidesz, amikor újabb és újabb adókat vet ki - mondta a szocialista képviselő. Hozzátette, ez az adónem egyébként a kisebb keresetűeket sújtja a legnagyobb mértékben, miközben a társadalom felső kéttizede jobban járt. “Az Orbán-kormány fordított Robin Hood-ként viselkedett” - jegyezte meg.
Pál Béla elismerően beszélt a kiterjesztett családi adókedvezményről, ami 260 ezer családot érint, ők 54 milliárd forinttal többől gazdálkodhatnak. - A korábbi években pontosan ennyitől fosztotta meg a családokat a Fidesz - mutatott rá.
A politikus beszélt arról is, hogy a Fidesz azt ígérte, csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját, ez nem tükröződik a törvényekben, ahogy a szilárd tüzelőanyagok ára sem csökkent. Csökkent viszont az élő sertéshús és a fél sertés áfája, a társadalom széles rétegei azonban ebből nem részesülnek, hiszen hozzájuk a feldolgozott termékek jutnak el.
- A zárószavazás előtt a Fidesz szokásához híven benyújtott egy több mint 30 oldalas törvényjavaslatot. Ebben szerepelt az is, hogy a labdarúgó mérkőzésekre vonatkozóan a munkáltatók korlátlan mértékben adhatnak béren kívüli juttatást, nyilván azzal a nem titkolt céllal, hogy a szerényen látogatott mérkőzések nézőszámát emeljék - vélekedett Pál Béla.
A sajtótájékoztató záró gondolataként megjegyezte, a Magyar Szocialista Párt támogatta azokat a törvénymódosításokat, amik megkönnyítik a családok életét, mint például a családi adókedvezmény, de hozzátette, nem támogatták az adózás rendjéről szóló törvény módosítását, mert megalapozatlan makrogazdasági adatokra épült. - Nem növeli a versenyképességet, továbbra is fenntartja az igazságtalanságokat, hátráltatja a magyar gazdaság versenyképességét. Azért sem támogatjuk, mert továbbra is fenn marad a 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó, ami elmélyíti a társadalom jövedelmi különbségeit és a kisebb keresetűeket sújtja nagyobb mértékben - foglalta össze.
A Magyar Szocialista Párt berkein belül új, szokatlan szófordulat ütötte fel fejét: a családok támogatásának fontossága. Az viszont egy kicsit sem szokatlan, hogy tettei, kezdeményezései és szavazatai ennek ellenkezőjét támasztják alá. Pál Béla sajtótájékoztatót hívott össze, hogy megint csak szavakkal enyhítse azt, amit pártja nyolc éven keresztül tett - vagyis inkább azt, amit nem tett - reagált az elhangzottakra dr. Mihalovics Péter (Fidesz) országgyűlési képviselő.
A Fidesz már 2010 előtt megfogadta, hogy átláthatóbb, kiszámíthatóbb, a családok védelmének szempontját kiemelten kezelő adórendszert hoz létre. Ezek az intézkedések mára életbe is léptek: a jelenlegi alacsony 16%-os adókulccsal és a családi adókedvezménnyel is segíti a munkavállalókat a kormánypárt. Az alacsony adókulcs idén több mint 540 milliárd forintot, a családi adókedvezmény az elmúlt két évben 360 milliárdot hagyott a munkavállalók zsebében. Jövőre ennél is több marad 270 ezer kiskeresetű családnál. A számok magukért beszélnek - ha már a szocialista jelöltnek ez nem sikerült.
Pál Béla tolmácsolásában megtudtuk azt is, hogy az MSZP ismét 40%-os adókulcsot vezetne be, és a bankoknak, nagyvállalatoknak kedvezne a magyar emberekkel és családokkal szemben. A családi adókedvezmény ellen is annyi kifogása volt, hogy miért nem hamarabb vezette be a Fidesz. A válasz pedig egyértelmű: azért, mert akkor éppen az ő pártja volt kormányon.
A magyar családok 2010 óta tudják, hogy szavazatukkal egy igazságos és méltányos rendszer kiépülését támogatták, és erről 2014-ben sem fognak megfeledkezni!