Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. május 14. Bonifác
2025. május 14. Bonifác

Tizenegyes, két piros lap, VFC-siker

2013. november 23. 18:20
A veszprémiek 3–0-ra legyőzték a vendég Nagyatád együttesét a labdarúgó NB III szombati mérkőzésén

Az ősi idény utolsó fordulójában a hetedik helyen álló Nagyatád látogatott Veszprémbe. A mieink a 17. percben büntetőhöz jutottak, melyet Császár értékesítet magabiztosan. A folytatásban is a hazaiak előtt adódott több lehetőség, de azok rendre kimaradtak, így a szünetben 1–0-t mutatott az eredményjelző tábla.

Az 55. perctől nyolc mezőnyjátékosa maradt a vendégeknek, miután Nikolic könyöklésért, Csongár pedig reklamálásért kapott piros lapot. A bakonyi fölény a 87. és a 89. percben érett góllá. Előbb Molnár Zoltán talált be egy kontra végén, majd a csereként beállt Horváth Benjamin lőtte ki a bal felső sarkot tizennégy méterről (3–0).

A VFC sikerének köszönhetően a tabella 9. kapaszkodott fel. A bajnokság első köre lezárult, az idei küzdelmeknek azonban még nincs vége. A tavaszi első fordulót ugyanis előre hozták, így Jugovits Lajos együttese november 30-án a Haladás II vendéglátójaként játssza a naptári esztendő utolsó bajnokiját.

Labdarúgó NB III Nyugati csoport, 15. forduló:
Veszprém FC–Nagyatádi FC 3–0 (1–0)
Veszprém Egyetemi Stadion, vezette: Szvorda (Király, Szabó).
Veszprém: Kádár – Takács (Farkas, 18.), Garai P., Császár, Kuti, Hevesi-Tóth, Molnár Z., Burcsik (Udvardi, 76.), Pavlitzky, Hanák (Horváth B., 84.), Czvetkó. Vezetőedző: Jugovits Lajos.
Nagyatád: Gyenes – Petrók, Dekanics, Szabó Sz., Csongár, Fábián T., (Garai K., 80.), Horváth M. (Fábián P., 89.), Kuckó, Zmukic, Mixtai (Pákai, 76.), Nikolic. Vezetőedző: Papp Zoltán.
Gólszerzők: Császár (17. – tizenegyesből), Molnár Z. (87.), Horváth B. (89.).
Sárga lap: Pavlitzky (20.), Molnár Z. (28.), Burcsik (45.), Hevesi-Tóth (70.), ill. Fábián (15.)
Piros lap: Nikolic (55.), Csongár (56.).

vehir.hu
további cikkek
Magyar labdarúgó-válogatott: pénteken, illetve hétfőn indul a jegyértékesítés a két júniusi mérkőzésre magyar labdarúgó-válogatott Magyar labdarúgó-válogatott: pénteken, illetve hétfőn indul a jegyértékesítés a két júniusi mérkőzésre Péntektől az Azerbajdzsán–Magyarország, míg jövő hétfőtől a Magyarország–Svédország labdarúgó felkészülési mérkőzésre indul a jegyértékesítés. tegnap 22:42 Óvott a Tihany, bajnok a Pápa! vármegyei foci Óvott a Tihany, bajnok a Pápa! Játék nélkül biztosította be bajnoki címét a Frutti Drink-Perutz FC a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A Tihany ugyanis óvást nyújtott be a Balatonalmádi elleni május 4-ei bajnokiját követően, amelyet követően az MLSZ Veszprém Vármegyei Igazgatóságának versenybizottsága 3-0-s gólkülönbséggel a félszigetieknek adta a három pontot. tegnap 22:21 Szoboszlai: most vagyok a legboldogabb pályafutásom során labdarúgás Szoboszlai: most vagyok a legboldogabb pályafutásom során Élete legszebb időszakának tartja a mostanit Szoboszlai Dominik, a Liverpool magyar válogatott futballistája, aki angol bajnoki címet nyert a csapattal. tegnap 19:02 Bajnokok Ligája: Kovács István vezeti a döntőt labdarúgás Bajnokok Ligája: Kovács István vezeti a döntőt A nagykárolyi születésű Kovács István vezeti a Bajnokok Ligája müncheni döntőjét május 31-én - jelentette be hétfőn a honlapján az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA). 2025. május 12. 21:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.