Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Pénteken megnyílik a Hangvilla

2013. november 26. 18:06 // Forrás: mti
Hétezer négyzetméteres, csaknem ötszáz fős hangversenyteremmel rendelkező új kulturális intézmény nyitja meg kapuit pénteken Veszprémben.

 Bélafi László, a Swing-Swing Kft. többségi tulajdonosa elmondta: a város régi moziját a kft. 2005-ben vásárolta meg, az önkormányzat 24,9 százalékos tulajdonrészt tartott meg. Az épületet 1,3 milliárd forintból újították fel különleges építészeti megoldással: a régi épületet vették körül az újjal. 

Az épületben 471 fős hangversenytermet alakítottak ki, itt kap helyet a Mendelssohn Kamarazenekar, a városi vegyeskar, valamint itt játszik majd a Pannon Várszínház, amelynek Sose halunk meg című előadásával pénteken nyílik meg az új intézmény.

 Az épület alsó részén található az ország egyik legismertebb szórakozóhelye, az Expresszó, amelyben pénteken a Brains zenél. Ezen kívül kávézó, étterem is működik a Hangvillában, amelyben ingyenes wifi is lesz.    

Bélafi László szerint egy olyan közösségi teret kínálnak a veszprémi belvárosban, amely egyedülálló és ahol minden korosztály megtalálja a szórakozását a komolyzenétől a könnyűzenén át a színházi és egyéb produkciókig. A Hangvilla mindezek mellett helyet ad konferenciáknak, tanácskozásoknak és a városi rendezvényeknek is. Hozzátette: az év szinte minden napján lesz valamilyen rendezvény a Hangvillában, amely már reggelente kinyit a látogatók előtt.

A Hangvilla részletes programjai a www.hangvilla.com oldalon olvashatók.

vehir.hu
további cikkek
Gömbölyödő nép a magyar gasztronómia Gömbölyödő nép a magyar Szeptember 23-án Az étel étterme című beszélgetéssel indult útjára a Pannon Kultúrklub a Papírkutyában, mely esemény a Pannon Egyetem 75 éves jubileumához kapcsolódott. A moderátor Hajas Bálint, a Vehir.hu főszerkesztője volt, aki Dudás Katalin gasztropszichológust valamint Forgács Attila pszichológust, a Pannon Egyetem docensét kérdezte. tegnap 21:22 Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. 2024. szeptember 30. 11:53 A fény éltetői mi vagyunk kultúra A fény éltetői mi vagyunk A Szent Mihály-napi búcsú vasárnapi szentmiséjét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be a Szentháromság téren, aki számos gondolatot intézett a fiatalokhoz. 2024. szeptember 30. 14:58 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. 2024. szeptember 29. 19:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.