Mohos Gábor jegyző röviden ismertette a megjelentekkel a választásokhoz kapcsolódó feladatokat. A szavazókörök felülvizsgálata már a nyáron megtörtént, a jövő évi választásokon a korábbihoz hasonlóan 56 szavazókör működik majd a városban, egy körbe 600-1500 választópolgár tartozhat.
Az év eleji közigazgatási reform megnehezítette a választásra készülő csapat összeállítását, a polgármesteri hivatal több munkatársa ugyanis részben a járási hivatalnál, részben a tankerületnél folytatta tovább munkáját, így az 56 szavazókör korábbi jegyzőkönyvvezetői közül mindössze huszonketten vethetők be a jövő évi voksolásokon. A szavazásokon összesen nagyságrendileg négyszáz fő munkáját kell koordinálni Veszprémben.
2014-ben háromszor várnak minket az urnákhoz: vélhetően először az országgyűlési, májusban az európai parlamenti, ősszel pedig az önkormányzati választásokra kerül sor.
