Elsőként dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő számolt be az értéktár bizottságok működéséről. Kifejtette: a hungarikum-törvény megalkotásakor azt tartották szem előtt, hogy a helyi értékekről valóban helyben döntsenek, ne „messziről jött emberek” mondják meg, mit tekintsenek értékesnek. Ez persze nagy felelősséget is jelent azoknak, akik a feladatot magukra vállalják. Országszerte 550-600 település csatlakozott a kezdeményezéshez, és minden megyében alakultak megyei értéktár bizottságok. Ahogy azt portálunk hasábjain többször is leírtuk már, a helyi értéktárakba felvett értékeket fel lehet delegálni a megyei értéktárakba, ahonnan egy országos tárba kerül, majd az országos gyűjteményből emelik ki azt a néhányat, amely megkapja a hungarikum státuszt. Horváth Zsolt hangsúlyozta: az igazi minőségi különbség nem ezen piramis egyes szintjei között létezik, hanem az értékek közé besorolt, és az ide be nem jutó dolgok között.
Másodikként Bándi László, az egyesület elnöke számolt be a szervezet éves tevékenységéről. Elmondta: az elmúlt évben az egyesület tagjai számos eseményen vettek részt, sok kötet kiadásában segédkeztek. Megjelentek cikkek a megyéről a Honismeret című folyóiratban. Az egyesület képviseltette magát a nyáron az Országos Honismereti Akadémián Székesfehérváron, melynek témája Szent István munkássága volt. Esztergomban Ifjúsági Honismereti Akadémiát rendeztek, ezen Veszprémet a Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola két diákja képviselte. Az elnök többek között említést tett mindazokról a helytörténeti jellegű rendezvényekről, amelyeket a megyei levéltár és a Laczkó Dezső Múzeum szerveztek az idén. Az év kiemelkedő jelentőségű eseményei között az Óvári Ferenc napok, a Benedek-hegyi Ecce homo szobor avatása és a Ki tud többet Veszprémről? Helyismereti vetélkedő is szerepelt.
A közgyűlés személyi kérdésekről is döntött, saját kérésére felmentették Tóth Györgyit elnökségi tagsága, dr. Csiszár Miklóst pedig titkári tisztsége alól.
Több díjat is átadtak: dr. Németh Ágnes közgazdász emlékérmet kapott; emléklapot [Bándi László]vehetett át Pálmann Judit, az Eötvös Károly Megyei Könyvtár igazgatója, Harczi Lívia jegyző, Áment Márton helytörténész és a Révfülöpi Honismereti Egyesület.
A közgyűlés végén bemutatták Hogya György „Egészségünk építőkockái Veszprémben” című kötetét.


