Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ünnepi készülődés a Kabóca Bábszínházzal

2013. december 5. 18:20 // Forrás: mti
Karácsonyig minden pénteken az adventi vásárban várja játékra a gyerekeket a veszprémi Kabóca Bábszínház, karácsony előtt hagyományosan együtt ünnepelnek a közönséggel, a téli szünetben pedig két előadásra várják a családokat.

Az adventi vásárra két új játékkal készült a bábszínház: az adventi házzal, amelynek 24 ablakában kabócás bábok és adventi képek láthatók, valamint A Hóember házával. Az utóbbi olyan, mint egy nagy, piros tetejű, fehér jégszekrény, amelyben meg lehet lesni a Hóember mindennapjait: láthatjuk, ahogy jégkockákon alszik, hógolyót eszik, jeget iszik, ahogy hőmérőn méri a hideget, találgathatunk, hogy ő vajon kinek készít ajándékot karácsonyra, s akár levelet is írhatunk hozzá - mondta az MTI-nek Székely Andrea igazgató csütörtökön.

Hozzátette: a két házzal és más kabócás játékokkal minden pénteken délután várják a családokat, míg december 15-én a volt Hemo épületénél, a Kabóca játszóhelyén lakótelepi karácsonyt rendeznek a városi művelődési házzal közösen.

December 22-én, a hagyományokhoz híven a Kabóca együtt ünnepel a családokkal: délelőtt kézműves foglalkozásokkal és interaktív játékokkal várja a gyerekeket és hozzátartozóikat, majd vendége, az Aranyszamár Bábszínház mutatja be Régi karácsony című darabját.

A téli szünetben, december 27-én a Volt egyszer egy..., december 29-én pedig az Autósmese, avagy Toda, Berci és a Csodamerci című mesét játssza a bábszínház.

vehir.hu
további cikkek
Gömbölyödő nép a magyar gasztronómia Gömbölyödő nép a magyar Szeptember 23-án Az étel étterme című beszélgetéssel indult útjára a Pannon Kultúrklub a Papírkutyában, mely esemény a Pannon Egyetem 75 éves jubileumához kapcsolódott. A moderátor Hajas Bálint, a Vehir.hu főszerkesztője volt, aki Dudás Katalin gasztropszichológust valamint Forgács Attila pszichológust, a Pannon Egyetem docensét kérdezte. tegnap 21:22 Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. 2024. szeptember 30. 11:53 A fény éltetői mi vagyunk kultúra A fény éltetői mi vagyunk A Szent Mihály-napi búcsú vasárnapi szentmiséjét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be a Szentháromság téren, aki számos gondolatot intézett a fiatalokhoz. 2024. szeptember 30. 14:58 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. 2024. szeptember 29. 19:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.