„1993-ban négy értelmileg akadályozott gyermeket nevelő szülő alapította az alapítványt, akkor még elsősorban a speciális általános iskolából kikerülő fiatalok lakhatásának megoldása érdekében. Az Alapítvány céljainak megvalósítása érdekében támaszkodik az önkormányzatok együttműködésére, kapcsolatot tart az országos és helyi hasonló célú alapítványokkal, illetve hasonló feladatokat ellátó intézményekkel, külföldi szervezetekkel” – derül ki a szervezet honlapján közzétett bemutatkozójából.
Az alapítvány elsődleges célcsoportja az értelmi sérült fiatal felnőttek, illetve a korlátozott munkaképességűek – az ő munkához jutásukat és általában az életüket igyekszik könnyebbé tenni a szervezet.
Bernáth Ildikó, az esemény fővédnöke kiemelte: a december kiemelt jelentőséggel bír a fogyatékkal élők számára, hiszen ebben a hónapban van a fogyatékosok világnapja, ekkor adják át Brüsszelben az akadálymentes város díjakat, és ebben 2006 decemberében fogadta el az ENSZ közgyűlése a fogyatékos személyek jogairól szóló egyezményt, amelyhez Magyarország az elsők között csatlakozott.
A fogyatékkal élők foglalkoztatását – amelyért az alapítvány is küzd – az állam többféle eszközzel, például bértámogatással is igyekszik segíteni. Az elmúlt tíz évben közel ötszáz ember köszönheti a szervezetnek, hogy tartós foglalkoztatásba vették. E cél elérése érdekében az alapítvány teljesen egyénre szabott programokat dolgoz ki a hozzájuk fordulókhoz igazodva.
