A menetrend alapját továbbra is a Budapest–Szombathely, illetve Zalaegerszeg között változatlanul, kétóránként közlekedő gyorsvonatok adják, de napi hat pár új gyorsvonat indul Budapest és Veszprém között, továbbá ismét bevezetik a InterCity közlekedést a fővárosból Zalaegerszegre, ezek az új vonatok Veszprém állomáson is megállnak.
Amikor 2010-ben megkezdtük a közös munkát Porga Gyulával, célunk között szerepelt, hogy javítsuk Veszprém közlekedési összeköttetéseit, hiszen egyre romló megközelíthetőséggel rendelkezett; a 8-as főút nehezen járható volt, a ritkuló járatok miatt pedig a MÁV utasforgalma is csökkent ezen a szakaszon – mutatott rá dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden délelőtt a veszprémi vasútállomáson tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette, a veszprémiek ennek ellenére használták a vasútat, 2012-ben 96 ezren utaztak vonattal a fővárosban, idén ez a szám az első 10 hónapban 98 ezer. – Ha javulnak a közlekedés feltételei, ez a szám tovább növekedhet – jegyezte meg a miniszter.
December 15-től a Máv-Start Zrt. új menetrendet lép életbe, ez minket érintve azt jelenti, hogy a reggeli és a délutáni órákban félóránként közlekednek vonatok Veszprém és Budapest között, valamint a megszüntetett InterCity járatok is újra indulnak, gyakorlatilag 1 óra 20 perc alatt megközelíthető lesz a főváros – szólt a változásokról Porga Gyula. Veszprém város polgármestere megemlítette még, készül az úgynevezett intermodális csomópont tanulmányterve, amely azt a célt szolgálja, hogy a távolsági és a helyi közlekedést összehangolják Veszrpémben, aminek központi helyszíne a vasútállomás lesz. Újságírói kérdésre reagálva elmondta, a belvárosban lévő buszpályaudvar megmarad, de a járatok a vasútállomásról indulnak és a buszok itt parkolnak, ez a projekt 2-3 éven belül megvalósul.
Felújított vasúti pálya
2013 év végére befejeződnek a Budapest–Tárnok–Székesfehérvár vasútvonalon zajló pályaépítési munkálatok, melynek eredményeképpen Kelenföld és Tárnok között kiépül a második vágány. A teljes szakaszon sor kerül a felépítmény cseréjére, az állomások és a megállóhelyek megújulnak. Az új vágány megépítésével lényegesen növekszik a vasútvonal átbocsátóképessége.
InterCity
Reggelenként kiemelkedően sűrű a kínálat Budapest felé, így a fővárosi programhoz vagy a továbbutazáshoz mindenki talál megfelelő vonatot. A magas komfortfokozatú Göcsej InterCity 6:54-kor indul Veszprémből a fővárosba, és késő délután indul vissza (17:35) a Déli pályaudvarról.
Nap közben a Citadella InterCity biztosít magas minőségű utazási lehetőséget. Ez a Szlovéniába közlekedő nemzetközi vonat Budapestről 13:25-kor indul, visszaútban pedig Veszprémből délutáni utazási lehetőséget biztosít Budapestre (indulás: 16:54). Vasárnap a fővárosba utazást segítjük az este (19:05-kor) induló Hetés InterCity
További részletek a www.mav-start.hu oldalon.




