Kézműves alkotásokkal, helyi finomságokkal és számos más helyi jellegzetességgel mutatkoztak be azok a Veszprém megyei települések pénteken délután a Megyeházán, amelyek már létrehozták a saját értéktárukat.
Dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő, a Megyei Értéktár Bizottság elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a helyi értékek felkutatása és megőrzése érdekében létrehozott programsorozat a vége felé közeledik. Azoknak a településeknek, akik vállalták ennek a rendezvénynek a lebonyolítását egyetlen dolog volt fontos, hogy saját értékeiket bemutassáák. Dr. Horváth Zsolt hozzátette, hogy Veszprém megyei lakosként nagy büszkeség volt részt venni ezeken a rendezvényeken, hiszen minden településünkön fellelhető valamilyen érték, amire büszkék lehetünk.
Mihalcsik Márta megyei módszertani referens szerint egy nagyon intenzív hónapot tudhat maga mögött a rendezvénysorozat. Az elmúlt pár hétben a megye tizenegy településén sikerült megvalósítani a programokat, melyek során a helyi értékek bemutatása mellett a többi község ösztönzése is cél volt. Mihalcsik Márta szerint példaértékű volt a hozzáállás a résztvevő településeken, az értékek bemutatása mellett erősödtek a közösségek és számos új kapcsolat is kialakult.
A rendezvényen számos helyi együttes is bemutatkozott. A műsort az ösküi Forrás Népdalkör és a Hajnal Citera együttes közös produkciója indította, de az este folyamán fellépett még a Csopak Táncegyüttes, a Sólyi Dalkör, a litéri Zöldág – Szárazág Táncegyüttes, a devecseri Fláre Beás Együttes, a bakonyjákói Nefelejcs Vegyeskar és a Veszprém-Bakony Táncegyüttes.