Szilágyi László évekkel a halála után is fontos szerepet tölt be Veszprém életében, a lokális helyi emlékezet és a kultúrpolitika egyaránt őrzi legendáját. Kiváló festőművész és különleges életmódot folytató személy volt, büszkesége a városnak, amiért itt alkotott – mondta el Fenyvesi Áron művészettörténész, aki Bordács Andreával közösen mutatta be a most megjelent kötetet. Elárulta, veszprémi gimnazistaként neki is volt szerencséje még életében meglátogatni Lackó műtermét, s mindig szívesen töltötte ott az idejét.
A könyvalbum kapcsán megjegyezte, Szilágyi László alakját egy nagyon erős mítosz lengi körül, s ennek a könyvnek a célja ennek a mítosznak a lefejtése. Lackóról mindenkinek van egy története, de a műveivel már sokkal kevesebb kontaktus alakult ki. Ahhoz, hogy megértsük az ő mibenlétét, sokkal fontosabb lenne eltávolodni ezektől a városi legendáktól, és tudományosabb módszerekkel, az alkotásain keresztül szemlélni az életművét. Hiszen az elkövetkezendő generációkat ezek a történetek már nem fogják úgy megragadni, mint elődeiket – fogalmazott Fenyvesi Áron. – Meg kell értenünk, milyen fontos művész volt ő, aminek első állomása lehet ez a kötet.
Szilágyi László mintegy hatszáz műalkotást hozott létre élete során, képein a radikális expresszionista hagyományt forgatta vissza klasszikus formákban: a neoavantgárd jegyeket a graffitivel elegyítette, amelyeket időnként a portré- és tájképfestészetben is megjelenített. Kísérletező típus volt, aki nemcsak vászonra, de akár papírra, faroslemezre vagy kiterített, hatalmas vászonlepedőre is festett. Grandiózus életművéből 160 kép reprodukciója köszön vissza Bordács Andrea kötetében.
Bordács Andrea elmondta, Szilágyi Lackóról korábban már megjelent egy személyes jellegű visszaemlékezés-sorozat a Veszprém Portréban és egy kötet, Kovács Endre fotóesszéje; ő ezúttal viszont szakmai szempontból igyekezett megnézni a festőművész munkásságát, úgy, hogy az túllépjen Veszprém határain. Írt egy tanulmányt, s e mellé fűzte fel a képeket, aszerint, hogy milyen visszatérő, összekapcsolódó motívumok figyelhetők meg az alkotásokban. A kötet szerkesztésénél direkt nem időrendi sorrend szerint haladt, hanem tematikus, stiláris csoportok mentén gyűjtötte össze a képeket, így kerülhetett egymás mellé akár két, tíz év elteltével készült alkotás is.
Bordács Andrea megemlítette, Szilágyi László nem magányos hős volt, művészete szervesen illeszkedik a nemzetközi hagyományokba, más alkotókkal is mutat rokonságot – például Dienes Gáborral, Klimó Károllyal –, de ez semmit sem von le eredetiségéből. A szerző elárulta, reméli, a kötet elősegíti egy kiállítás létrejöttét is, amely legitimálná Szilágyi László művészetét.
