Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Diótörő, Az igazi családi program

2013. december 16. 21:40
A Diótörőt december 28-án, 11 órától láthatják a Veszprém Arénában.

A Kiev City Balett számos elismerést tudhat magáénak. A közel kétszáz évvel ezelőtt megalakult киевськй муниципапьний театр / Kijevi Állami Színház kiváló táncművészei évről évre kiemelkedő és profi produkcióval örvendeztetik meg a közönséget. Idén Magyarországra is ellátogat a társulat és természetesen a legnépszerűbb koreográfiájukat a Diótörőt mutatják meg nekünk. A táncművészek szakmai tudását misem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy Oroszország és Ukrajna legjobb mestereinek tanítványai alkotják a csapatot, akik egy igen-igen komoly felvételi után lehetnek tagjai ennek a neves együttesnek.

A tánctársulat szólistái folyamatosan a leghíresebb balett versenyeken is bizonyítják rátermettségüket, ahonnan számos díjat hoztak már el a színháznak és természetesen maguknak is egyben. A balett együttes élén 1998-tól – 2005-ig Valery Kovtun majd a későbbiekben Victor Litvinov volt. Jelenleg a híres ukrán táncművész Tatjana Borovik igazgatja a világhírű társulatot. A nemzetközi palettán is óriási sikert aratott együttes fesztiválokon és Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Svájc, az Egyesült Királyság, Szlovénia, Románia, Japán, Kanada legnagyobb színpadai után most Magyarországon teszi tiszteletét. Biztosak lehetünk abban, hogy egy nem mindennapi, hagyományőrző, eredeti klasszikus balett részesei lehetünk, amennyiben ezt a programot választjuk, ahol a legjobban képzett táncművészek kalauzolnak el minket a Diótörő mesevilágába.

Szereposztás:
Clara - Balaban Khristina, Kawasaki Akari, Nagasawa Mie.
Prince - Lagunov Evgeny, Sukhorukov Nikita, Sinyavsky Mikhail.
Mouse king - Tristan Vladimir, Sukhorukov Nikita
Nutcracker - Krasnitskaya Lilia
Drosselmeer - Fortunenko Vladimir

vehir.hu
további cikkek
Gömbölyödő nép a magyar gasztronómia Gömbölyödő nép a magyar Szeptember 23-án Az étel étterme című beszélgetéssel indult útjára a Pannon Kultúrklub a Papírkutyában, mely esemény a Pannon Egyetem 75 éves jubileumához kapcsolódott. A moderátor Hajas Bálint, a Vehir.hu főszerkesztője volt, aki Dudás Katalin gasztropszichológust valamint Forgács Attila pszichológust, a Pannon Egyetem docensét kérdezte. tegnap 21:22 Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. 2024. szeptember 30. 11:53 A fény éltetői mi vagyunk kultúra A fény éltetői mi vagyunk A Szent Mihály-napi búcsú vasárnapi szentmiséjét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be a Szentháromság téren, aki számos gondolatot intézett a fiatalokhoz. 2024. szeptember 30. 14:58 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. 2024. szeptember 29. 19:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.