Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

32 millióból tehetik rendbe a Bakonyi Házat?

2013. december 17. 12:12
Támogatást igényel a vis maior keretből az önkormányzat a november végén leégett Bakonyi Ház helyreállítására.

Az intézményben november 30-án este keletkezett tűz, melyet a tűzoltóság oltott el. Az oltással egy időben a tűzoltók és a polgárvédelem megkezdte az értékek kimenekítését, majd a Laczkó Dezső Múzeum épületébe kerültek át a kiállítási tárgyak. Ezek nagy részét sikerült kimenekíteni, néhány agyag cserép eltörött. A keletkezett kár bruttó 400.000 forint, a biztosítás ingóságokra nem vonatkozik. A tűz oltását éjjel 2.30-kor fejezték be, a tűzoltóság az épületet szalaggal elkerítette.

Tekintve, hogy a tetőszerkezet és a héjalás megsemmisült, új tetőszerkezetre és héjalásra lesz szükség. Újra el kell készíteni az épület tűzvédelmi hálózatát, és meg kell vizsgálni, hogy a riasztó rendszer is megsérült-e. Az épület külső homlokzatán a festést vélhetően el kell végezni, tekintve, hogy a szálló korom miatt foltos lett, de mindenképpen meg kell tisztítani a felületet. Az oromfalakon kisebb kőműves javítási munkákra lesz szükség. A kéménytestet vélhetően újra kell vakolni. A belső helyiségekben és a tornácon tisztasági festést kell végezni és az elektromos hálózatot felül kell vizsgálni, a tűzjelző rendszer érzékelőit és riasztó rendszer érzékelőit meg kell vizsgálni, szükség esetén cserélni kell. Az épület udvarában lévő kertet szintén fel kell újítani, növényeket kell telepíteni. Az északi kiállító helyiség döngölt agyag padlóját újra kell készíteni, az épületben lévő párát ki kell szellőztetni, szárítani kell a helyiséget. A déli helyiség hajópadlója teljes cserére szorul.

A vis maior támogatás szabályainak megfelelően az esemény bekövetkezésétől számított 7 napon belül benyújtotta az önkormányzat a káreseményre vonatkozó támogatási igényét. A kötelező mellékletek becsatolását a bejelentéstől számított 40 napon belül (2014. január 14-ig) kell benyújtani a Magyar Államkincstár területileg illetékes szervének, továbbá egy másolati példányban a területileg illetékes Kormányhivatalnak.

Mivel a költségek 70 százalékát lehet támogatásként megigényelni, a kért 22 400 000 forint mellett az önkormányzat 9 600 000 forintot tervez a célra fordítani önerőként.

 

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.