2010 óta számos olyan intézkedés született, amely az édesanyák, a gyermekvállaló családok támogatását szolgálják, ez is azt mutatja, a Fidesz-KDNP kormánya megbecsüli az édesanyákat – emlékeztetett dr. Kovács Zoltán megyei kormánymegbízott csütörtöki sajtótájékoztatóján Veszprémben. Felsorolta, a nők 40 év szolgálati idő után elmehetnek nyugdíjba, a gyermeket nevelőket támogató családi adórendszer lépett életbe, a gyes ismét 3 évig jár, a nőket és édesanyákat segítő foglalkoztatási programokat indultak.
2014. január 1-jétől életbe lép egy teljesen új családtámogatási forma – hívta fel a figyelmet a politikus. Mint mondta, a gyed extra többféleképpen is segít: ösztönzi a gyermekvállalást, segíti a gyermeknevelést és kedvezőbb feltételeket biztosít a kisgyermekes szülők munkába állásához. A gyed extra jóval több, mint szimbólikus lépés, hiszen konkrét segítséget jelent a kiskeresetű édesanyáknak is, kistestvér vállalása esetén pedig dupla juttatás marad a családnál.
Példákat említve Kovács Zoltán rámutatott, egy minimálbéren foglalkoztatott édesanya, ha másfél éves gyermeke mellé vállal még egy gyermeket, a gyed extrával 1 millió 850 ezer forinttal több juttatást kap a gyermeknevelés idejére, mint a bevezetés előtt. További gyemek esetén összesen 2 millió 350 ezer forinttal magasabb támogatásra számíthat. – Egy olyan édesanya, aki garantált bárminimumot keresett, a második gyermek válallása esetén 2 millió forinttal, harmadik gyermek vállalása esetén 2 millió 650 ezer forinttal több juttatást kaphat a gyermek nevelésének idejére – vázolta a kormánymegbízott, hozzátéve, a gyed extra duplajuttatás esetén az átlagkeresetűek esetében havonta 86 ezer és 130 ezer forint közötti többletjuttatást hagy a családoknál. – 2010 előtt, a Gyurcsány-Bajnai-kormány családellenes politikája miatt nőnek ls anyának lenni hátrányt jelentett a munkaerőpiacon és a megélhetés szempontjából is – húzta alá.
Elhangzott még, a kormány akkor is támogatja a nőket, ha fiatalon, tanulás mellett szeretnének gyermeket vállalni, erről szól a diplomás gyed. Az az anya, aki a szülést megelőző két 2 évben felsőfokú képzés nappali tagozatán két aktív félévet meghaladó hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, a gyermek egyéves koráig jogosult lesz a gyedre, ezt követően pedig a gyes mellett folytathatja a tanulmányait.
Támogatják az édesanyákat akkor is, ha a gyermeknevelés mellett munkát is vállalnának, a gyermek egyéves kora után az anyukák elmehetnek dolgotni, de továbbra is jogosultak maradnak a gyesre, valamint a gyedre is. Mindezek mellett a munkavédelmi akciótervben az eddigieknél is több adókedvezményt kínálnak azoknak a munkavállalóknak, akik kisgyermekes édesanyát foglalkoztatnak.


