A hátrányos helyzetű térségekben élő tehetséges fiatalok támogatását célzó "Tehetségháló - megtart és kiemel" című
nyertes pályázatnak köszönhetően a nagyecsedi Dancs Lajos Általános Iskolában, a Cecei Általános Iskolában, a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégiumban és a Sárkeresztúri Általános Iskolában több mint százhúsz diák vett részt a rendhagyó osztályfőnöki órákon.
„A célunk az volt, hogy minél közelebb hozzuk a potenciális felvételiző diákokhoz a központot. Mind a négy település hátrányos helyzetű területeken fekszik, és az osztályokban a diákok családi háttere is hátrányos- illetve halmozottan hátrányos volt, emellett az osztályokban zömében roma fiatalok tanulnak” – árulta el Sipos András mentor.
Az órákon a központ növendékei zenei bemutatót tartottak és beszéltek a Snétberger Központ működéséről, céljairól, személyes élményeikről. A rendhagyó zenei órák keretén belül a hallgatók mellett mentorok és koordinátorok is megszólaltak.